Szerző: SZELE TAMÁS
2022.09.18.
Vannak emberek, akik előtt leveszem a kalapomat, mert a teljesítményt akkor is tisztelni kell, ha nem áll mögötte képesség. Illetve áll, csak nem olyan képesség, ami a produkcióhoz kéne. Végső soron csodálatos, ha valaki átugratja az oroszlánt a tüzes karikán, sok munkája lehet benne neki is, az oroszlánnak is, de az se semmi, amikor elhiteti velem, hogy az oroszlán ugrott!
Főleg, ha se oroszlán, se karika, se cirkusz nincs a közelben. Hát ilyen cirkusz nélküli artista Nógrádi György, aki abból él, hogy bemeséli nekünk az attrakciót, aztán mikor kiderül, hogy az ellenkezője sem történt meg, bemeséli az ellenkezőjét is. Mármint annak, akivel ezt meg lehet tenni.
Most éppen kissé zsong a közvélemény, ugyanis az Index szemlézte ma a tegnap esti megszólalását a Hír TV-ben, melynek azt a címet adták, hogy:
„Nógrádi György: Nem biztos, hogy az ukránok megállnak az orosz határnál”
Nofene, mondja erre az olvasó, és a legtöbbjük nem olvas tovább. Vagy azért, mert nem olvas Nógrádit egyáltalán, vagy azért, mert nem ezt várta tőle, nem ezt akarja látni. Mondjuk a tények rendszerint makacsul figyelmen kívül hagyják a kedves olvasók kívánságait, engem például a tegnapi írásom alapján – mint mindig, ha az ukrajnai háborúról írok és öt-tízezernél többen látják – százak küldtek el durvább vagy finomabb kifejezésekkel az anyámba, neveztek hazugnak és bérencnek, állapították meg a hivatkozásokkal ellátott írásból, hogy „ezt nekem nincs honnan tudnom” és fenyegettek ezzel-azzal. Az ebben a szép, hogy az írás végébe én beleírtam, hogy ezek lesznek a reakció az olvasók egy részétől, és lám: ezek is voltak. Vagy nem olvastak odáig, vagy képtelenek másként viselkedni, érvelni, ezt tanulták, egyéb eszközük nincs.
Most Nógrádi kapta azt, amit én tegnap: sűrű anyázásokat a centrumtól jobbra elterülő politikai térből. Pedig hát ha címnél tovább olvassák, még inkább felháborodhattak volna:
„Az orosz vezetésnek van néhány napja, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye, mivel kevés az élő ereje és a technikája rendkívül le van maradva – mondta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint a mai nyugati technika sokkal jobb, mint az orosz, de ettől még bármi megtörténhet, az eljövendő egy-két hét új helyzetet teremthet.”
Mi történt ezzel az emberrel, elrabolták és Pfizer-oltásokkal sorosista ügynökké változtatták? Nyugalom, nem, mert folytatja:
„A kérdés itt az, hogy az oroszok felvállalják-e, hogy olyan eszközöket vessenek be Ukrajnában, amelyek méltó ellenfelei lesznek az amerikai fegyvereknek.”
Ez már a régi Nógrádi, elővette a makacs legendát, mely szerint „az oroszok előbb leamortizálták az ócskavasat, aztán jönnek a csodafegyverekkel”. Hát kérem: és a katonáikat is leamortizálták? Van náluk olyan, hogy felesleges, lemészárolni való katonai állomány? Mert akkor is voltak veszteségeik, méghozzá komolyak, ha az ukrán fél a háború elején ezekről irreális számokat közölt (manapság már jóval pontosabban számolnak, de már senki sem hisz egyik oldal veszteséglistáinak sem)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.