SPIRÓ: ELKÉPESZTŐEN BÁTOR EMBEREKET FELEJTÜNK EL

KLUBRÁDIÓ / HÁROM AZ IGAZSÁG
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2022.09.05.

Tényleg katonanemzet a magyar? A honvédelmi miniszter szerint igen. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ugyanis augusztusban úgy fogalmazott, a magyar nemzet köztudottan katonanemzet. A Három az igazság eheti adásában megpróbáltunk utánajárni, egyáltalán igaz-e még ránk ez a mostanában egyre többször hangoztatott fogalom? Mit is jelent ez pontosan, mit értünk ezalatt, milyen tulajdonságokat takar? Illetve vannak-e hőseink, mitől lesz valaki igazi hős? Szénási Sándor műsorvezető ezekre a kérdésekre kereste a választ Spiró György íróval, és Hatos Pál történésszel.

Hatos Pál egyáltalán nem bánja, hogy nem volt katona. Elmesélte, hogy a két nagypapája három háborúban vett részt, de egyetlen romantikus história sem maradt fent ezekből az időkből, de olyat se hallott, hogy ők ezt dicsőségként élték volna meg. Szerinte senki se jött haza lelkesedéssel, hanem az értelmetlenség érzésével, de ettől függetlenül egy ütőképes magyar hadsereg gondolata felelőségteljes politikus szótárából és stratégiai tervéből sem hiányozhat. Úgy véli, nem kell pacifistának lenni, és nem kell a katonaságot elvetni, nyilvánvaló, hogy az önvédelem rettentő fontos, különösen most. 

A történész szerint, ha a honvédelmi miniszter a katonanemzet hívó szavát hangsúlyozza, az arra utal, szeretné, hogy magas presztízse legyen a katonai pályának. Ám érthető, hogy ezt hangsúlyozni kell, hiszen egy katona az életét kockáztatja, valamint magyar emlékezetben a katonanemzet toposzának nemcsak pozitív, hanem ironikus, néha kifejezetten szomorú vetületei is vannak.  Vonzóvá kell tehát tenni, és ehhez természetesen hozzátartoznak a pozitív mítoszok is, amiben a magyar történelem bővelkedik.

Kiemelte, hogy ugyan egyedinek hisszük magunkat a hadviselés terén, azonban Európának ebben a régiójában, sőt szinte mindenütt közös ez a sors. Kevesen tudják szerinte, hogy Svájcban például általános fegyverviselési kötelezettség vonatkozik minden férfira, és minden nyáron részt kell venniük egy kiképzésen, valamint otthon fegyvert kell tartaniuk. Azt is tudjuk, hogy a finn-szovjet háború óta a finnek történelme is erről szól, hadseregük mérete és ütőképessége jóval meghaladja az ország lakosságának számbeli arányát.

A történész szerint a katonanemzetként való önértelmezés hagyománya történelmi tények garmadájára támaszkodik, hiszen katonai bravúrból nem volt hiány a magyar múltban. Elismeri, hogy sok a valós katonai teljesítmény, de az egyoldalú mitologizálással nem ért egyet, hiszen ez eltakarja azokat a tényeket, amelyeket kevéssé szeretünk tudomásul venni. Úgy gondolja, sok esetben ez a katonanemzet dolog, ha nem is megkérdőjeleződik, de valamelyest árnyalódik. Hatos Pál szerint például hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában jóval többet költöttek sörre és borra, mint fegyverre. Nem köztudott, de sokan a magyarokat teszik felelőssé a monarchia összeomlásáért, mivel a magyarok sokáig blokkolták a fegyverkezést.  

Azt is érdekes kérdésnek tartja, hogy Horthy Miklós kormányzó, aki katona volt, a legfőbb hadúr, miért nem tudta végrehajtani a kiugrást a háborúból. Véleménye szerint egy katona állt az ország élén, aki mint katona nyerte el az országmentő mítoszt, ezért lehetett az ország kormányzója, és mint katona bukott el, aminek súlyos következményei lettek.

Spiró György író szerint bármelyik gyarmatország katonanemzetté válik, ha a nagyhatalmi viszonyok úgy alakulnak. Úgy gondolja, a magyaroknak sokáig szerencséje volt, mivel a Habsburg Birodalom részeként elég volt, hogy mutatós testőrséget állítottak ki, a huszárok pedig időnként nagyszerű rohamokat mutattak be. A változás szerinte 1848-49-ben jött el, amikor a független magyar kormány, illetve hadügyminisztérium hazahívta az Itáliában az olasz szabadságharc ellen harcoló magyarokat. Attól kezdve megmaradt az a vélekedés, hogy ne magyarokat vessenek be osztrák érdekek miatt idegen földön, és ez a Monarchiában is éreztette a hatását. Ezután rendkívüli képességű magyar csapatok alakultak ki, de hozzáteszi, a korábbi idők is bővelkedtek nagyszerű hadvezérekben és sikeres hadjáratokban, amik a magyarság történetében megmaradtak, és lehet rájuk hivatkozni.

Spiró György nem tudja megmondani, milyen a katonák megítélése a mai társadalomban, de szerinte sok méltatlanul elfelejtett hősünk van, akiket bele kellene építeni a történelmi tudatba. Akárcsak azt, hogy igenis létezett magyar ellenállás a második világháború alatt, még ha nagyon kis létszámú is volt, de ünnepelni kellene őket és kiemelni a homályból.

Az író nem látja, hogy például Stollár Bélának és az általa vezetett csoportnak, egy budapesti ház falára elhelyezett emléktáblán kívül, lenne-e helye a magyar emlékezetben. Szomorúnak tartja, hogy nem ismeretes az ő történetük, pedig elképesztően bátor dolgokat tettek a hazáért. Az V. kerületi Klotild utcában (amely ma Stollár Béla nevét viseli), a Légrády nyomdával szemben lévő házban bújtak meg. 1944 karácsonya táján azonban egy feljelentés után nyilasok vették körbe az épületet, és bár az ellenállók közül voltak, akik a háztetőkön át el tudtak menekülni, Stollár Bélát és több társát lelőtték.

Spiró György szerint az 1956-os forradalom legtisztább alakjáról, Maléter Pálról sem hallott senki, pedig a legnagyobb hősök egyike volt. Maléter a második világháború előtt orvosnak tanult Prágában, de úgy döntött, hogy katona lesz, mivel úgy látta, Magyarországnak védelemre van szüksége. 1944-ben, miután hadifogságba esett, átállt a szovjetekhez, és önként jelentkezett a németek elleni harcra, elvégezte a partizániskolát és partizán is lett belőle. 1956-ban ő ismerte fel, hogy derék munkások harcolnak a Corvin közben, és nem ellenforradalmárok, azonnal átállt. Egyetlen napra miniszter lett belőle, de aztán elment tárgyalni az oroszokkal, és mártírrá vált. 

ITT OLVASHATÓ