Szerző: TETT.MERCE.HU
2022.09.04.
Miután a tömegoktatás és az általános tankötelezettség kialakulása gyakorlatilag áttetszővé tette a nevelőapparátus elavult technológiáinak visszásságait, erőszakos kényszerítőeszközeinek gyönge ökonómiáját, és miután az iskola ezeket képtelen volt egymagában korrigálni, egy teljes apparátus-hálózat ugrott be a modernizációs szvingerpartiba – ez a ma NOKS-ként (nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő brancsként) ismert alakulat története. Ebben az igen belterjes gangbang-ben figyelemre méltó az iskola és a rendőrség, illetve az iskola és a pszichológia kupakolása.
Az iskolai rendőr (iskolakerülőket begyűjtő csendőr) alakjának megformálása gyakorlatilag párhuzamosan történik a 19. század közepétől az iskolai pszichológus felszerelésével. Mindkettejük feladata a nehezen kezelhető gyerekek iskolára kötelezése volt más módokon: míg az előbbi a gyerek intézményben tartását, az utóbbi ennek elfogadását segítette, szépen kiszolgálva a büntető-fegyelmező hatalom modernizációs irányait: inkluzív berekesztés, normalizáció, megfigyelés, feleltetés, információgyűjtés.
Míg azonban az iskolapszichológia sikeresen intézményesül a 20. század elejétől, az iskolai csendőr szerepét lassanként gyermekvédelmis hivatalnokok, utcai szocmunkások és rendőrségi adminisztrátorok veszik át – nem véletlen: az iskolakerülőket kergető kopó arcvonala kevéssé illeszkedett ahhoz az „emberi” és prevenciós álarchoz, melyet a modern felügyelő-fegyelmező hatalom magára kívánt ölteni. Angliában, ahol az iskolai csendőrség (truant officer) kialakulása elkezdődik, már 1833-ban megfogalmazzák azt, hogy a nevelés és az oktatás a legjobb rendőrség.
Mindenesetre az iskolaőr ugyanannak a történeti folyamatnak az eredménye, mint az iskolapszichológus. Ez utóbbit valami különös humanista-pedagógiai rajongás veszi körül, míg az iskolaőr a társadalmi megvetés árnyékát vonszolja maga után, azzal a kitétellel persze, hogy közben maga a rendőri apparátus teljesen más elbírálás alá esik. Sokak szerint elfogadhatatlan, hogy a gyerekek bizonyos társadalmi „betegségeit” iskolaőrök kezeljék, miközben a társadalom bizonyos gyermekbetegségeinek kezelését szó nélkül a fa*kabátokra bízzák.
A rendőrség úgy költözik a nép szívébe, hogy felmenti magát rendőri mivoltából és hasonlatossá teszi magát a modernitás más alapintézményeihez (pszichologizál, pedagogizál, szociologizál, statisztikázik, adminisztrál, jótékonykodva kiscicákat ment, nyugdíjast simogat). Ugyanakkor a rendőrség úgy menti fel a többi apparátust, így az iskolát is rendőri mivoltából, hogy kivonul az évszázadokon keresztül formálódott intézményi orgiából, leválik a felügyelő-fegyelmező hatalom modernizációs törekvéseinek egy részéről és önálló, önfejű hatalomtechnológiai államapparátusként kísért tovább.
Immár nem a tőkés rend „fölött” őrködik, már nem egy mindent látó toronyból figyel, hanem a tőkés társadalom életének szövedékébe, hajszálereibe issza magát, s annak nemcsak szélsőségeiben, hanem legapróbb részleteiben is ott kísért. Azért hívja Jacques Derrida és Walter Benjamin is kísértetiesnek a rendőrséget, mert mindenhol ott bujkál, mindenhonnan előmászik, mögötted és benned settenkedik, arctalanul, orcátlanul. A rendőrség arc nélküli tekintet, sokezer szem fürkészése.
A rendőrség formája és határai megragadhatatlanok, a törvények hajtják, de közben a törvények fölött áll, önbíráskodik, túlkap, aránytalanul intézkedik. És bilicsel, elektrosokkol, szétbasz, leteper, térdel vagy lelő, miközben akkora a pofája, hogy azt még a legönelégültebb nagytőkések is megirigyelhetik. Arcoskodik, arctalanul. A rendőrség mindaz, amivé a modern fegyelmező hatalom nem vált, viszont amivé nélküle nem válhatott volna.
A rendőrség mindaz, amit a tőkés rend globális pedagógiai gépezete kiebrudalt magából és rettentő kísértet formájában konzervált. Ez a kísértet azonban elkerülhetetlenül visszajár, visszamászik abba az apparátus-hálózatba, amely kiizzadta magából: ott áll szekusként mögötted mikor az orvosi vizsgálatra vársz; ő a biztiboj a kedvenc könyvtáradban; ő a közteres, aki a semmiből előbukkan mikor leülsz egy padra sörözni; ő a polgárőr, aki valamiféle járási serifnek képzeli magát; és ő az iskolaőr is, aki minden további nélkül megráncigálja a gyereked, ha éppen olyanja van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.