Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.09.20.
A posztom egy helyén ezt írtam: Mint kiderült, a kuratóriumokba beültetett minisztereknek nem kell távozniuk az alapítványi kuratóriumokból, elég, ha személyes érintettség címén az adott döntéshozatalból kilépnek. Ez azt a jellegzetesen szemforgató magyaros technikát jelenti, hogy ilyen esetben az érintett (vagyis a politikus) szemérmesen lesüti fényes tekintetét, s kimegy a folyosóra, ameddig a döntést meghozzák a kurátorok, de alkalmazhatják ennek a szemérmetlen és pofátlan gyakorlatnak valamilyen folklorisztikus változatát. Így születik meg aztán a megkérdőjelezhetetlenül objektív, elfogulatlan és abszolút tárgyilagos döntés, hiszen az „odabent” maradottak közül senki sem sejti, nincs is fogalma róla, hogy „odakint” az érintett politikus… és annak hatalmas főnöke milyen döntést tekintene egyedül helyesnek és elfogadhatónak.”
A Mandiner természetesen megint lelopta a szövegemet, amit meg is értek, hiszen szükségük van az olvasható szerzőkre és írásokra, maguk ezt képtelenek biztosítani.
Kiteszik hát, s várják névtelenségbe burkolózó, bátor és elszánt keretlegény-olvasóiktól a kommenteket. És jönnek is azok, szakmányban. Például az alábbi, amelynek remek tollú szerzője, bizonyos „packó” keveset fogott fel ugyan abból, amit írtam (ez emitt rendre így szokott lenni), ám talajt fogott, s bizsergetően vette tudomásul: ma is zsidózhat egy fincsit. A fent idézett soraimat az alábbi veretes parafrázisba sikerült átültetnie, s kitennie a Mandiner nevű elkötelezett kormánypárti, a hatalom támogatását élvező fel- vagy inkább leületre:
„Akkor ezt is lehet írni?
Ez azt a jellegzetesen szemforgató zsidó technikát jelenti, hogy ilyen esetben az érintett (vagyis az uzsorás) szemérmesen lesüti fényes tekintetét, s kimegy a folyosóra, ameddig a döntést meghozzák a bajban lévő emberek... Menj a francba, te görény Gáborgyörgy... Semmivel nem vagy jobb, mint az antiszemiták!”
A kormánypárti és a hatalom támogatását élvező Mandiner számára ezek a kommentek képezik a hozzáadott értéket, leginkább azért, mert a szerkesztők is ezekkel a kommentekkel azonosulnak, csak hát ilyeneket nem mernek leírni, hiszen ahhoz – egyelőre még - kellőképpen gyávák: még nem jött el az idejük, de már kétségtelenül kezd szárba szökkenni. Így aztán hangot kap megannyi viceházmesteri heroizmusba és verőlegényi öntudatba tekeredett anonim bajtárs, akik úgy zsidóznak, ahogy a kormánypárti, a hatalom támogatását élvező Mandiner szerkesztősége azt elvárja. Még az sem lehet kizárt, hogy ezeket a kommenteket maguk a szerkesztők írják: mert ha a szerkesztés és az írás nem is fekszik annyira nekik, a fenti nyelvezetben és gondolatkörben kétségtelenül komfortos otthonossággal lubickolnak.
A „packó” nevű jeles szerzőnek lett tehát egy pompás napja, az elkötelezett, kormánypárti, a hatalom támogatását élvező Mandinernek úgyszintén, hiszen ez utóbbi biztosra ment: beetetett, s a lopott, lenyúlt csalira – menetrendszerűen - bukott is az ő nagyérdeműjük.
Lap és olvasói teljes szimbiózisban.
Szimpla világkép.
Utóirat: kb. másfél évvel ezelőtt Rónai Egon megkérdezte tőlem, miért nem megyek be a műsorába? Egyebek mellett azt válaszoltam, hogy nem szeretnék ugyanabba a székbe beülni, amelyben előttem a műsorában gyakorta szereplő mandineres főszerkesztő-helyettes üldögél. Rónai Egon erre valami olyasmit mondott, hogy áh, Gyuri, dehogy is, ő nem „az”, vagy nem „olyan”.
Meglehet, ez engem nem érdekel, magánügy. De a lapja „az” és „olyan”.
Kedves Egon, nézd a Mandiner oldalán megjelentetett lopott anyagokat, s találd meg az összefüggést a kiprovokált, ám rendre az elvárt és remélt hangokat szállító kommentek között.
Nem lesz nehéz, menni fog!
Az említett poszt:
Innentől csak az a kérdés, hogy vajon a magyar kormány magáról állítja-e ki a „hülye, simlis, és azt hiszi, hogy a legócskább trükkökkel mindenki átverhető” flepnit, avagy a magyar kormány az Európai Bizottságról állítja-e ki a „hülye, leépült és a legócskább trükkökkel átverhető” tanúsító iratot.
Mint kiderült, a kuratóriumokba beültetett minisztereknek nem kell távozniuk az alapítványi kuratóriumokból, elég, ha személyes érintettség címén az adott döntéshozatalból kilépnek.
Ez azt a jellegzetesen szemforgató magyaros technikát jelenti, hogy ilyen esetben az érintett (vagyis a politikus) szemérmesen lesüti fényes tekintetét, s kimegy a folyosóra, ameddig a döntést meghozzák a kurátorok, de alkalmazhatják ennek a szemérmetlen és pofátlan gyakorlatnak valamilyen folklorisztikus változatát. Így születik meg aztán a megkérdőjelezhetetlenül objektív, elfogulatlan és abszolút tárgyilagos döntés, hiszen az „odabent” maradottak közül senki sem sejti, nincs is fogalma róla, hogy „odakint” az érintett politikus (aki folyósói magányában épp telefonál valakinek) és annak hatalmas főnöke milyen döntést tekintene egyedül helyesnek és elfogadhatónak.
Igaz, akik az objektív és elfogulatlan, politika- és ideológiamentes döntéseket meghozzák, azokról a kurátorokról tavaly még maga Orbán Viktor mondta el kitörő lelkesedéssel, hogy az egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumaiba világnézeti (nem ám szakmai!!!) alapon válogatták össze a tagokat. Ezeket, tehát a szobában bent maradottakat nevezi a köznyelv arab eredetű szóval megbízható mamelukoknak, azaz török (főként kipcsak, úgy bizony!) fegyveres rabszolgáknak.
Mert például Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumának elnöke, avagy Rátóti Zoltán, az SZFE kuratóriumának tagja, balkézről az intézmény rektora nem politikus, így ahogy eddig sem, nyilvánvalóan ezután sem merül fel esetükben olyan döntés meghozatala, amely esetén fennáll az összeférhetetlenség, ugyanis – idézve a módosító javaslatot - „aki a feladatai pártatlan, tárgyilagos és elfogulatlan ellátására gazdasági érdeke vagy bármely egyéb közvetlen vagy közvetett személyes érdeke vagy körülménye miatt (ideértve a családi, érzelmi okokat, politikai vagy nemzeti hovatartozást is) nem vagy csak korlátozottan képes, köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely az alapítvány vagy a csatlakozó vagy mindezek számára közvetlen vagy közvetett módon vagyont juttató érdekeivel ellentétes lehet”.
A sok példa közül nyilvánvalóan ez a fent jelzett „politikai és nemzeti” elfogulatlanság és a további döntéseket is megalapozó szakmaiság mondatta például Vidnyánszkyval, persze kizárólag szakmai alapon adresszálva egy kollégának, hogy „én nem fogom soha tudni megmagyarázni neki, mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység”, amely érvelés messzemenően helytálló, s az ilyen és ehhez hasonló argumentumokat az Európai Bizottság bizonyára helyénvalónak találja, minthogy az efféle „pártatlan, tárgyilagos és elfogulatlan” egyetemi-szakmai diskurzus tradicionálisan illeszkedik a magyar szokások és hagyományok felsőoktatási rendszerébe.
Szóval az Európai Bizottság állítja ki a bizonyítványt, avagy a kormány?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.