ÉLMÉNYEK ÉS ÉRTÉKEK

A NYOMOR SZÉLE
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.09.12.

A múlt heti blog posztja alatt a facebook oldalamon volt egy komment, ami nagyon elgondolkodtatott. Azt írta, ő is elgondolkodott, mikor egy beszélgetésben valakitől ezt hallotta: “Ma minden élményközpontú. A közösségi kötődéseknek is rengetegszer élmény alapja van és nem érték alapja. A közösségek inkább közös élményeken alapulnak, mint közös értékeken.”

Kicsit olyan érzésem lett ettől a mondattól, mint mikor egy konferencián az előttem szereplő előadó arról beszélt, hogy a motivációnak belülről kell jönnie, és a legalja, mikor valamilyen anyagi dologgal, pénzzel, tárggyal próbálunk valakit motiválni. Aztán én következtem, és nem éreztem túl jól magam, ahogy ezek után arról beszéltem, hogy mi az egész munkánkat erre építjük. Mert a generációs szegénységben, a nélkülözésben eltűnnek azoknak a motivációknak a csírái, amelyekre jövőképet lehet építeni, a motiváció itt a napi szükségletkielégítésre fókuszál, és ez nagyon más. Megfogni, felépíteni ezt csak innen lehet, az alapszükségletek szintjéről.

De ez is nagyon nehéz…Sok éve, mikor a munkát elkezdtük, épp ők, akiken segíteni szeretnénk, ők mondták ki: “Az nem jó, hogy mindenki azt hiszi, neki jár minden, mert szegény. Ez így nem igazságos. Annak kell segíteni, aki tesz is valamit, nem csak ül otthon, és várja, vagy követeli a segítséget.” Így lett a segítségnyújtásunk első, közösen megfogalmazott mondata: “Nem kötelező együttműködni az Igazgyönggyel, de ha valakinek segítségre van szüksége, az kaphat tőlünk, aki maga is tesz azért, hogy élhetőbb legyen az ő családjának az élete, és a falu is.” És lassan bővülve, de egész sor lehetőséget tudtunk mutatni, adni ehhez annak, aki élni akar vele.

Miért jutott eszembe újra ez a történet? Nos, mert a közösségépítés nagy kihívásával szembesülve, a túlélési stratégiák értelmezésében világosan látszott: az értékalapú kötődések itt nem értelmezhetők. Az érték a túlélés, minden áron, akár a másik kárára is. És érték a mindent felülíró pénz birtoklása, a fogyasztói világhoz igazodó “nekem telik rá” rangja, ami olyan hierarchizálódást teremt, ami nem közösségépítő. Azon nagyon sokat kellett dolgoznunk, és kell ma is, hogy ne ez kapcsolja össze a közösséget.

Olyan dolog ez, amit csak a terepen dolgozva lehet megérteni. Mert elméletben jól hangzik a belülről jövő motiváció is…csak a generációs szegénységben, ahol a maslowi hierarchiaszükséglet alsó szintje nem ad biztos alapot az élethez, ott hiába hivatkozunk a belső tartásra, az önálló elhatározásokra, sok értelmet nem nyernek. A napi szükségletkielégítéssel küzdve kevesen elmélkednek arról, milyen jó érzés lehet önerőből elérni valamit, olyan dolgot is, amiért sokáig kell erőfeszítést tenni. A fontos itt a “most”, és nem a “majd egyszer, valamikor”.

Aztán ez az érték dolog is elég érdekes. Mert ami az egyik embernek érték, a másiknak nem az. Most pont ezt a világot éljük. Párhuzamos világ épült fel, amiben az egyik oldal értékét a másik értéktelennek tartja, és ez visszafele is épp így működik. Ma az érték érdek alapon minősíttetik. És ehhez igazodik minden, ami az érdek-érték megerősítéséhez szükséges, a sporttól a kultúráig, a környezeti szempontoktól a tudományig, az oktatástól a médiáig és folytathatnám még a sort.

Régebben sokszor leírtam: mikor 13 éve elkezdtem, azt gondoltam, nekifutok az egyik legnagyobb kritikának, amit a szegregátumok lakóival kapcsolatban gyakran megfogalmaznak, hogy nem jogkövető módon élnek. No, gondoltam, majd én megmutatom, nekik is, meg a világnak is, hogy lehet tisztán, a jogszabályokat nem kijátszva, hanem betartva is élni, tervezni. És világossá válik majd, hogy a törvénytisztelő, kitartó, legális munkát végző emberek biztos jövőképet építhetnek majd maguknak és gyerekeiknek. Ezt tekintettem egy olyan értéknek, ami meghatározó, mindenhol.

Ezzel indultam magamban, ezt képviseljük az alapítványnál is, és én is, a magánéletemben. Ma már én is csak nevetek a naivságomon. Mert hamar rájöttem: ez nem az a világ, itt más szabályok működnek. Aztán azt is meg kellett tapasztalnom, hogy a rendszer, amiben én minden ellenére mégis ezt az értékrendet képviselem, az is másképp kezdett működni. A jogkövető magatartás érdekesen kezdett szerveződni. Az érdekek mentén. Kiderült, a jogszabályokat is lehet ehhez igazítani. És még ezen belül is vannak, akikre vonatkoznak, míg másokra nem. A jelképes szótárból pedig, ami az állami működés fogalmait tartalmazza, kikerült pl. a szektorsemlegesség, a szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés fogalma, és bekerült elfogadottként pl. a szegregált oktatás, vagy a korrupció, aminek jól emlékszem a bevezetésére, valahogy így: “hát kiben bíznánk meg, ha nem a hozzánk közel álló barátainkban?” Ja, és mindenek feletti érték lett ebben a szótárban a “nemzeti” és a “keresztény”.

A mai értékrend összeborult. Tudom, ez globális jelenség is, de mi azért rá tudtunk dobni még egy lapáttal.

Visszatérve az élményre, én azt gondolom, ez nem egy különálló, elhatárolt fogalom az értéktől. Inkább azt mondanám, az élmény a közösségben a közös értékek előszobáját jelenti. A közös élményekben körvonalazódhatnak azok az általános értékek, amelyek mentén aztán élhető lesz egy közösség. Az összecsiszolódás terepe ez, ahol az élmény érzelmi megerősítésével lesznek olyan elvek, melyeket mindenki, aki a közösséghez tartozik, elfogad majd.

Mi a közösségi összejöveteleken kezdtük lefektetni pl. a kommunikáció alapjait, aztán fokozatosan, élményközpontúan építgetve az élet minden területét, leginkább a gyerekekhez kötve mindent, hiszen mi a következő generációért dolgozunk, de a mostanival.

Pár hónapja voltak nálunk egy településről látogatók. Sokat beszélgettünk a közösségről is, pl. arról, hogy náluk külön van “falubál” és külön “cigánybál”. Két csoportnak, akik egymáséra nem mennek el. Tulajdonképpen ők maguk fedezték fel a beszélgetésben ennek a furcsaságát: vajon miért nem tudnak együtt szórakozni? Mit kellene tenni azért, hogy ez változzon?

A kezdetektől tudom: a felzárkózás elképzelhetetlen működő közösségek nélkül. Semmiféle, a közösségre rákényszerített értékrend nem épül be, sem az, amit kívülről próbálnak, sem az, amit belülről egy csoport rá akar erőltetni a többiekre. Csak úgy megy, ha élményekkel (érzelmekkel) megalapozott közösségi kultúra épül ki, ami egy lassú folyamat, és nagyon összetett dolog.

Ami nehezíti a munkát, az, hogy közben a közösség működő rendszerekhez kapcsolódik, és ezek a rendszerek ma nem közösségtámogató attitűdűek. Sokkal inkább erősödnek az érdekalapú, kirekesztő megnyilvánulások. A polarizálódó társadalom üzenetei ma nem az élhető közösségekről szólnak, hanem arról, hogy mindenki tudja hol a helye. És ebben a kategóriák: “velünk, vagy ellenünk”, “fent, vagy lent”.

De lehet-e valaha működő közösséget kovácsolni ebből? Kétlem. Ez nem fog menni így. Sem nagyban, sem kicsiben.

ITT OLVASHATÓ