Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.09.21.
A fél világ várta, hogy az orosz vezető bejelent majd valamit kedden
Egyelőre az a helyzet, hogy nem tudni, Putyin fog-e egyáltalán beszélni és ha igen, akkor miről…
Állítólag majd ma.
Karácsony szerint 38-szoros profittal adja el az állami vállalat az önkormányzatoknak a Paksi Atomerőmű által előállított áramot
Karácsony szerint a helyzet tarthatatlan, ezért levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
A hadsereg lejáratásával vádolhatják meg Alla Pugacsovát
Egy magánszemély beadványára hivatkozva nyomozást kezdeményezett az orosz Belügyminisztérium Alla Pugacsova néhány nappal korábbi nyilatkozata ügyében, ez utóbbiról Szele Tamás írt itt.

Hiába van Oroszország karanténban, özönlenek Svájcba az aranytömbök
Az orosz aranyra vonatkozó szankciók hagynak egy kiskaput, egyre több szakértő véli úgy, hogy a fizikai aranykészleteken keresztül játsszák ki az oligarchák a vagyonbefagyasztási intézkedéseket.

Túl sokszor vétózta az uniós döntéseket Magyarország
Semmi sem tart örökké…
Semmi sem tart örökké…
Menczer Tamás szerint Hollandia külügyminisztere megtámadta Magyarországot egy interjúban
Közleményként kiküldte a külügyminisztérium sajtóosztálya és a kormany.hu is, de ez utóbbi fél óra múlva visszahívta.

Kétnapos frakcióüléssel nyitja a szezont Balatonalmádiban a Fidesz
Orbán Viktor Mészáros Lőrinc közpénzből felújított szállodájában. A tanácskozás a hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor politikai tájékoztatójával indul.

Simonka György újra aktív
Rokonai és vádlott-társai pedig visszaszerezték a vagyont. Emlékeztetnénk egy tegnapi cikkünkre:
“…a bizottság nem nyúlt hozzá a szent tehenekhez: csakis a kohéziós alapokból szándékozik befagyasztani pénzt, noha az EU Magyarországnak folyósított támogatásaiban az oroszlánrészt a mezőgazdasági támogatások teszik ki. Egy diplomata a Politicónak elmondta: számos jelentés van a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos magyarországi korrupcióról, és utal rá az Európai Parlament múlt héten elfogadott jelentése is, ezért teljesen érthetetlen, hogy a bizottság választása miért éppen a kohéziós alapokra esett.”

Kaáli professzor nyílt levelet írt az állam főlombikosának
Vesztergom Dóra, az államfő sógornője is egykor az állam által felvásárolt intézetben dolgozott.
Vesztergom Dóra, az államfő sógornője is egykor az állam által felvásárolt intézetben dolgozott.
Karácsony szerint 38-szoros profittal adja el az állami vállalat az önkormányzatoknak a Paksi Atomerőmű által előállított áramot
Karácsony szerint a helyzet tarthatatlan, ezért levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
A Fidesz-kedvenc projektek bármi áron megépülnek
Minél több lista kerül ki a leállított állami beruházásokról, ez annál világosabb.

Orbánék beismerték, hogy az uniós pénzek egy része „ellopódott”
“…adtak még egy esélyt a magyar kormánynak arra, hogy „megjavuljon”. (Olyan ez, mintha a tigrissel megígértetnék, hogy leszokik a húsevésről, és a jövőben kizárólag növényi alapanyagokkal táplálkozik).”

Nem árulja el a közpénzből gazdálkodó szervező, mennyit költött a helyszínre a Tranzit fesztivál
Az eseménynek helyet adó Club Tihany fő tulajdonosai a korábban Orbán Viktor tanácsadójaként és a honvédelmi miniszter volt üzlettársaként is ismert Habony Árpád unokaöccse és unokahúga. A szállodát tulajdonló cég egyik egyik igazgatósági tagja Gyurcsány Ferenc egykori külügyi államtitkára.

Nem adják az államnak a vízművet Nagykanizsán
Leszavazták a polgármestert.
Leszavazták a polgármestert.
Százezres ingyenpénzt ígérnek a bankok
A kamatmentesen törleszthető, legfeljebb 10 millió forintos babaváró kölcsönnél már a három évvel ezelőtti indulása idején sem volt kedvezőbb ajánlat, most azonban, a 10 százalékos lakáshitelek és 15 százalékos személyi kölcsönök időszakában különösen vonzó a kamatmentes törlesztés lehetősége.

Nyomorba fog születni Magyarország közel 10 százaléka
“… akiknek egyetlen életperspektívája a közmunka, azok hamarabb elkezdenek szülni, és jó eséllyel, aki egyetemre jár, az nem nagyon akar többet egy gyereknél, de ha a gazdasági helyzetük lehetővé teszi, akkor igen, sőt vállalnak akár negyven felett is.”

Minden nyolcadik óvodapedagógus hiányzik Budapesten
Az önkormányzatok az egyre szűkölő anyagi lehetőségeik ellenére igyekeznek többletforrásokat biztosítani a területre.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.