AZÉRT NAGY SZERENCSE, HOGY GÉZÁNAK NEM JUTOTT EGY JOBB ALBÉRLET

TELEX
Szerző: HAÁSZ JÁNOS
2022.09.26.

Van Bereményi Géza életrajzi regényének, a Magyar Copperfieldnek viszonylag az elején egy mondat, az egyetlen élő emléke a kis Vetró Gézának a nagy Rákosi Mátyással való majdnem-találkozásról (a könyv egyébként tavaly Libri irodalmi díjas lett; ki vagyok én, hogy minősítsem a zsűri döntését, de hadd mondjam azt: méltán). Így szól az a mondat:

Mert hiszen bálvány volt ő az emelvényen leemelt kalapját felmutatva nekünk, szívélyesen mosolygó, kissé ugyan tartózkodó, kerek fejű bálvány.

Nézem a vetítővásznat, pörög a Bereményi kalapja, a Papp Gábor Zsigmond rendezte kreatív portréfilm – erre még visszatérek –, ha az időérzékem cserben is hagyott volna, akkor is lehetne sejteni, hogy a végénél járunk, már összeültek a film szereplői, Bereményi pálya- és vagy alkotótársai egy térben, beszélgetnek, felbukkan Járai Márk, aki a legfrissebb ilyen alkotótárs, előkerül a gitár, megszólal az Álomember, a közös daluk, melynek első sorai a film kamerái előtt születtek meg. Szóval tudjuk, hogy ennek itt mindjárt vége.

És akkor eszembe jut ez a mondat. Hogy pont ezt érzem a filmet nézve, és éreztem még inkább korábban a könyvet olvasva, amit akkor az öt-hatéves kisfiú érzett, aki Teleki téri szoba-konyha lakásos házba ágyrajáró pilóta vállán ülve a bálványt látja. (Leszámítva persze azt a nem elhanyagolható különbséget, amely Rákosi és Bereményi magyar történelemben játszott, igencsak eltérő szerepéből óhatatlanul adódik.) Hogy itt vagyok én, a saját múltamból ideszakadva, és sok évnyi rajongás után, ha nem is egy emelvényre bámulva, de itt látom azt a férfit, aki szövegíróként, rendezőként és szépíróként olyan konok következetességgel tért vissza újra és újra az életembe, míg egyáltalán tudatosult bennem, hogy ez is, az is ő. Még lehet, hát bújj elő, gyerekkorom...

ITT OLVASHATÓ

LEGFRISSEBB HÍREK A TELEXEN