AZ ELLENZÉK KÉT CSAPDÁJA

SZUVERÉN-BLOG / 444.HU
Szerző: MIKLÓSI ZOLTÁN
2022.09.17.

Talán még sosem volt annyira katasztrofális állapotban az Orbán-rendszer ellenzéke, mint most. Az április 3-i brutális vereség letaglózta a parlamenti ellenzéket, vezetőválság, pártszakadás, tanácstalanság, a tartalmas, politikai közhelyeken túllépő mondanivaló hiánya: általánosságban ezek jellemzik az ellenzéki politizálás elmúlt hónapjait. A nyári időközi választások -- néhány, a trendből kilógó eredmény kivételével -- arról tanúskodnak, hogy az ellenzéki választók is mélységesen demoralizáltak, jelentős részük láthatóan kételkedik abban, hogy egyáltalán van-e értelme ezekre a pártokra adnia szavazatát. Most nem az a kérdés, hogy a parlamenti ellenzék összefogva versenyképes-e Orbán állampártjával, hanem az, hogy egyáltalán releváns szereplője marad-e a magyar politikának. Nincs sok idejük. Érzésem szerint az előttünk álló egy évben fog eldőlni, hogy így lesz-e.

Kétségtelen, a Fidesz is nehéz időszak előtt áll. Tíz év után először kell válságos gazdasági helyzetben kormányoznia. A 2013 és 2019 közötti hét bő esztendőben igen erős külső konjunktúra hátszelét élvezhette, kiegészülve az uniós támogatások adta, korábban egyetlen kormány által sem élvezett pénzbőséggel. A konjunktúrát ugyan átmenetileg megakasztotta a Covid-járvány, de ezt a társadalom, egyébként jogosan, nem a kormány hibájaként, hanem külső sokként érzékelte, a válságkezelés hiányosságait pedig átmenetileg elfedte a még pont időben, a választások előtti időszakban érkező gyors felpattanás. 2010 és 2012 között ugyan nehéz helyzetben kellett Orbánnak kormányoznia, de ezt is lehetett, nem ok nélkül, megöröklött problémának látni. Most először van olyan helyzetben, hogy a kezelendő válság legalább jelentős részben saját elhibázott politikájának következménye, részben pedig maga tehet róla, hogy a külső válság kirívóan sérülékeny helyzetben találja az országot. (Ebből a szempontból a párhuzam Gyurcsánnyal és a 2008-as globális pénzügyi válsággal elég szembeszökő). Jó esély van arra, hogy a válságkezelés meg fogja tépázni Orbán és pártja támogatottságát. Bár sokan már nem emlékeznek erre, 2010 ősze és 2012 ősze között is tartósan, összességében igen jelentős mértékben esett népszerűsége, és csak a 2013-ban kezdődő konjunktúra húzta vissza, de 2014-ben még így is hatszázezer szavazatot vesztett 2010-hez képest.

De ne legyen kétségünk, Orbán várható megpróbáltatásai legfeljebb halovány lehetőséget adnak ellenzékének, és önmagukban nem fogják rehabilitálni a közvélemény szemében mint reális politikai alternatívát. Ahogy a 2012-ig tartó lejtmenetből is alig profitáltak az ellenzék pártjai, úgy most is teljesen életszerű forgatókönyv, hogy két-három év vergődés után visszaáll a mai szint közelébe Orbán támogatottsága. Hogy így lesz-e, az elsősorban azon múlik, hogy az ellenzéki politizálás képes-e megújulni. Ebben a cikkben két csapdahelyzetet vizsgálok, amelyek megoldása (ezer más nehézség mellett) a parlamenti ellenzék elengedhetetlen feladatai közé tartozik. Szeretném tisztázni, hogy azért beszélek “csapdákról”, mert szerintem nincsen könnyű, kézenfekvő megoldásuk. Ha az ellenzék vezetői egytől egyig sokkal rátermettebbek, eltökéltebbek és kreatívabbak lennének, mint amilyennek látszanak, akkor is nehéz feladványok volnának ezek. A problémák jól ismertek és sokan írtak róluk, a megoldás mégsem magától értetődő. Azért néhány lehetséges irányt felvázolok. Ám ezek kiérlelése és a politikai cselekvés nyelvére lefordítása nem az ilyen elemzések feladata...

ITT OLVASHATÓ