A SZERETET LEHETŐSÉGEI AZ ÚJKAPITALIZMUSBAN

MÉRCE
Szerző: SZALAI ERZSÉBET
2022.09.26.

A szeretet érzése Erich Fromm szerint az emberi természet ellentmondásos karakterével van összefüggésben. Az ember kettős lény: test és lélek, ördög és angyal – és egyik világában sincs teljesen otthon. Két világ határán áll, és ezért magányos – mindazonáltal állandó vágya kitörni elszigeteltségéből. Ezt megteheti progresszív módon, a szeretet erejével, de kitörési kísérlete lehet destruktív, romboló is. Választási szabadsága szituatív: mindig a konkrét konstellációtól függ.

A szeretet magában foglalhat kellemes érzéseket, de nem ez a fő jellemzője. Involváltságot jelent valakiben vagy valamiben – vagyis elköteleződést, törődést és felelősségvállalást. Azért szeretem a rózsámat, mert én locsolom… Felelős vagyok a rózsámért – mondta a kisherceg.

A szeretet ezért nem lehetséges valamiféle tudatosság, következésképpen identitás nélkül: aki nem tudja magát meghatározni, annak nincs viszonyítási pontja, amikor kinyitja magát a másik felé. A viszonyítási pont kapaszkodó is – akinek ilyen nincs, az nem mer teljes szívvel a másik felé fordulni, mert fél, hogy elveszik.

Fromm szerint meg kell különböztetni kétfajta szeretetet: a konkrét személyek iránti szeretetet és a felebaráti szeretetet. Egyik sem létezhet a másik nélkül. Aki nem tud szeretettel fordulni konkrét egyének felé, az az emberiség iránt sem képes pozitív, szeretetteljes érzelmeket táplálni. Hiszen a konkrét tárgyat nem találó, csupán csak elvontságában létező szeretet valójában csupán álcája a szeretetre való képtelenségének. És fordítva: akinek nincsenek pozitív érzelmei embertársai, mint az általában értelmezett emberiség iránt, az konkrét egyéneket sem tud igazán szeretni – legfeljebb birtokolni akarja, birtokolni képes őket.

Ez a gondolatmenet rímel Heller Ágnesnek az absztrakt és konkrét entuziasztát megkülönböztető eszmefuttatására. Az absztrakt entuziaszta saját ethoszának megszállottja, a való életet az ezt kifejező eszmékhez akarja igazítani, mintegy megerőszakolva a létező emberi szükségleteket. Hozzáteszem: pozitív érzelmeinek tárgya lehet még a karizmatikus vezér – ez azonban nem valódi szeretet, mert nincs benne meghittség, csupán a behódoló kritikátlan rajongása manipulátora iránt. A konkrét entuziaszta vele szemben nem csak repülni tud, de erős járású a földön is. Neki is vannak eszméi, de azok a valóságos emberek valóságos szükségleteiből táplálkoznak. És bár ő is különleges státusú személy, ő is arisztokrata, hiszen eszmék és valóság között mindig feszül ellentmondás, számára konkrét cselekedetei révén ez a feszültség időről időre feloldható.

Fromm elméleti munkásságának fénykora a jóléti kapitalizmus fénykorára, az ‘50-es, ‘60-as évekre tehető, mely azonban egyben az állami és nagyvállalati bürokráciák kiterebélyesedésének és a hidegháború éleződésének a korszaka is volt. Társadalomkritikáját ez nagyban befolyásolta. Fő alanya a szétburjánzó bürokráciák és a mindent átszövő piaci verseny szövedékében elvesző egyén, akinek személyes érzelmi kapcsolatai is bürokratizálódnak és piacosodnak, és aki az erőszaktól, az atomfegyverektől való állandó félelem légkörében kénytelen élni.

Ebben az írásban elsősorban azt fogom elemezni, hogy a ‘70-es évek neoliberális fordulatától datálható újkapitalizmusban a Fromm által leírtakhoz képest milyen változások következnek be a társadalom érzelmi viszonyaiban, ezen belül is elsősorban a szeretetre való képességünkben, szeretetünk gyakorlásában valamint kisugárzásában, vagyis másokra gyakorolt hatásában...

ITT OLVASHATÓ