Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.08.29.
Ami először sokkolt minket, az volt, mikor kiestünk az üzemanyag-árstopból.Több autóval dolgozunk, felkereső jellegű szolgáltatással, mindennapos jelenléttel Toldon, és folyamatosan ezen kívül tizenhat településen. Ebből hat településen iskolánk is van, a 600 gyerekhez így jutunk el, tömegközlekedéssel nem tudjuk megszervezni az oktatást. Az adományok szállítása is tetemes összeg. Egyszer megnéztük, egy év alatt annyit megyünk, hogy meg tudnánk kerülni a Földet.
Na de mit lehet ezen csökkenteni? Az, hogy ésszerű és takarékos legyen a mozgásunk, az alapból megvolt. A pedagógusok “telekocsival” mennek, az órarend készítésénél próbáljuk ezt is szem előtt tartani. A települések közötti szociális munka koordinálásában szintén szempont volt eddig is a költséghatékonyság, útvonalszervezés.
Amin tudunk fogni, az a felkereső jelleg ritkítása…de ezt meg nagyon nem szeretnénk. Épp ez a fontos elem a különbség (többek között) az “irodaszerűen” működő rendszerhez viszonyítva.
A másik, ami költségcsökkentő lehet, az adományok ideszállítása hozzánk. Ez zömében a fővárosból, vagy Debrecenből történik, mindig gondos mérlegeléssel, hogy ér-e a bútoradomány annyit, amennyit a fuvarköltség mutat, és azt is, hogy olyan bútorok vannak-e benne, amelyek tényleges segítséget jelentenek a családjainknak. Mert a nagy fotelek, franciaágyak, vitrines vagy válfás szekrények, dohányzóasztalok nem igazán a lakhatási szegénység mérséklői.
Vannak mellettünk cégek is, akik épp ezzel segítenek, alkalmanként felajánlva egy-egy szállítást. Az utóbbi időben már főleg ezekre építettünk, kérdés, hogy ilyen üzemanyagárak mellett tudnak-e majd karitatív szállítást vállalni?
És persze, ha valaki vállalja a szállítás költségét, annak az adományát fogadjuk. Most erről van egy friss, tegnapi adatom. Egy ház kiürítéséből származó holmit kaptunk meg, egy nagy teherautónyit, aminek az ideszállítása több mint 400 ezer forintjába került a felajánlónak…. (nyilván a rakodással együtt). Ki fogja ezt vállalni? Így is egyre több felajánlásra kell azt válaszolnunk, sajnos, ha nekünk kell szállítani, nem tudjuk megoldani az adomány fogadását, és erre most majd feltehetően az a reagálás érkezik majd: ennyi pénzért ők sem.
A következő nagy fejtörést okozó pont a rezsi. Az alapítványnak van egy központi épülete, egy raktára és egy önkéntes szálláshelye Berettyóújfaluban, és Toldon három olyan ingatlan, amit naponta használunk, ezekben van a tanoda (szálláshellyel), a társadalmi vállalkozás területei, a kríziskezeléshez szükséges raktárhelyiségek, a konyha, és a mikroközösségi foglalkozások helyszínei. Ezekben az épületekben nemrég sikerült kiépíteni-kibővíteni a gázfűtést, mert elég nehézkes volt több helyiséget kályhával fűteni. Ráadásul van egy adományba kapott konténerépületünk, amiben a kézművestevékenységeket visszük, és itt villanyfűtés van, ez eredetileg így volt kialakítva. Nos, az biztos, hogy ezt így nem fogjuk bírni, úgyhogy most átszervezzük-átköltöztetjük a tevékenységeket, hogy elkerüljük a villanyfűtést, de tudjunk ésszerű helyet adni mindennek.
E miatt aztán most több mindent költöztetünk, pl. a sószobát is, amit tavaly sikerült kialakítani. A konténerházat átmenetileg csak raktározási célra fogjuk használni. És persze ott van még két helyszín, a lekvárfőző, ahol a gáztűzhelyeket is a vezetékes gázra kötöttük, és a szalmabrikettáló. Azt még be sem tudjuk lőni, hogy az áram ára hogyan fogja befolyásolni a brikett előállítási költségeit, ráadásul ezt szeretnénk a télen ingyen adni a falubelieknek, hogy nehogy tragédia történjen.
Amit szintén nem látunk, az, hogy az iskolában hogyan nőnek a rezsiköltségek. Abszurd dolog, hogy miközben az állami oktatási rendszer része vagyunk, ugyan alapítványi fenntartásban, de van OM számunk, a pedagógusbérekre kapunk (ha részlegesen is) állami támogatást, és mindenben úgy is kell működnünk, mint az állami iskolának, mégis úgy tekintenek ránk, mint vállalkozásra, és fizetnünk kell az amúgy is fűtött iskolaépületek délutáni használatáért, miközben ugyanazokat a gyerekeket tanítjuk…
Nos, hát ebben kellene most valamiféle biztos tervezés, és persze bevétel a többletköltségek biztosítására.
Tervezni azonban nagyon nehéz. Pályáztunk nemrég a központi épületünk hőszigetelésére, a Városi Civil Alap keretében, egy cikkben olvastam, hogy Berettyóújfaluban nyert ezen a pályázaton az országban a legtöbb civil szervezet, olyan is, akiről ma sem tudom, mit csinál. Egyetlen szervezet pályázatát utasították itt el (forráshiányra hivatkozva) az Igazgyöngyét. Nem sok esély van hát, hogy napelemre, vagy bármi hasonlóra sikerrel pályázzunk. Toldon pedig mindez nem is értelmezhető, a mi ingatlanjaink nem új épületek, mindegyik száz évnél idősebb vályogház, a régi tetőszerkezet nem bír el semmit. Iszonyú pénzekbe kerülne ezeknek a lecserélése. Szóval, ebben az irányban épp úgy esélytelenek, ha tetszik sorstársak vagyunk, mint a családok, akikért dolgozunk.
A segítés egyre nehezebbé válik. Állami tervezést a leszakadó családok irányában sem látni, a segítő civil szerveztek esetében sem. Persze vannak kivételek most is. A leszakadók és a velük foglalkozó (nem egyházi) civil szervezetek egy lapra kerülnek. Oldják meg a problémáikat egyedül. Ha meg nem megy… hát akkor…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.