MI LESZ VELED, EMBERKE? – MÁR MEGINT ITT VAN A VÁLSÁG

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SZERBHORVÁTH GYÖRGY
2022.08.04.

Még mielőtt bárki megijedne, hogy e vaskos szakkönyv a laikusok számára érthetetlen és így érdektelen lehet, foglaljuk össze kisiskolásmódra: a szerző mondanivalója az, hogy korunkban azért vannak válságok, mert a társadalomban a valakik elvesztették jelentőségüket. Bővebben: manapság a senkik uralják a terepet – nem a saját fejükkel gondolkodók, a vagányok, hanem az alkalmazkodók. Ennek egyszerre okai és következményei is a válságok.

Krémer Balázs ma a Debreceni Egyetem tanára, gondolhatnánk, amolyan vidéki professzor (noha budapesti). Mégse szobatudóst képzeljünk magunk elé, akinek íróasztalán csak Pickety, Friedman és Putman kötetei tornyosulnak, a szobaajtót meg Parsonssal támasztja ki. Minthogy Krémer Balázs Ferge Zsuzsa tanítványaként, szociálpolitikusként megfordult kormányzati pozíciókban, minisztériumokban, háttérintézményekben, sőt, az Országos Munkaügyi Központot is vezette. Nevével azonban ritkábban találkozhatunk a médiában – bár ír publicisztikákat –, ami önmagában nem túl nagy baj, látván a sok okos beszélő fejet. Annyiban viszont kár, hogy interjúiban lazábbnak tűnik a profoktól megszokottól/elvárttól, még a szar szót is használni merészeli alkalomadtán...

ITT OLVASHATÓ

Összefoglaló

Amikor Émile Durkheim, a szociológia egyik alapító atyamestere a társadalomtudományok alapvető feladatának a társadalmi tények vizsgálatát tekintette, akkor ő a "társadalmit" mint az egyes embereken felüli, rajtuk kívüli "dolgokként" értelmezte. Ő és nyomában a szociológusok túlnyomó többsége ilyen, az egyes embereken felüli-kívüli "dolognak" értelmezi a társadalmat, a tagjait összekapcsoló normákat és a közöttük lévő viszonyokat, struktúrákat, a társadalom szerveződésének és működésének sajátosságait. E hagyományban elsikkadt az, hogy a társadalmakat nem intézmények és sémák működtetik, hanem a sémákat és normákat kiismerő, azokhoz így vagy úgy alkalmazkodó, a maguk belátása szerint döntéseket hozó emberek. A "valakik", akik relevánsak, jelentősek, a saját személyiségükre, erkölcsi érzékükre formálják a sémákat, a maguk módján "belakják" a számukra adódó társadalmi helyeket. Ennek a társadalmi jelentőséggel bíró valakiségnek az elméleti tartalmát, társadalmi környezetét és relevanciáját fejtem ki könyvem első felében. A szokásostól eltérő, a valakiket és a valakiséget középpontba helyező nézőpontomból számos, akár kánonná emelt társadalomtudományi nézet, fogalom és koncepció a szokásostól eltérő értelmet nyer.

Könyvem további részében a korábbiakban kifejtett nézőpontból ismertetem és értelmezem az elmúlt évtizedek máig tartó válságait. A közelmúlt és napjaink társadalomtudományi eredményeire alapozva azt fejtem ki, hogy e komplex válság egyszerre az emberi cselekvéseket keretbe foglaló és koordináló "vallás", no meg az e kereteket korrigálni, megújítani képes, ehhez kellő önbizalommal és önbecsüléssel is rendelkező valakik, a valakiség válsága is. Hogy a válságok sorának nemcsak következménye, hanem oka az, hogy az emberek elveszítik saját és egymás jelentőségébe vetett bizalmukat, megbecsülésüket - ezzel együtt vagányságukat, változtatni merő bátorságukat. Hogy miközben egy jó társadalomban mindenki egyéniséggel és jelentőséggel bíró "valaki" a maga helyén és módján, aközben az emberek a saját arcuk és jelentőségük elveszítését élik meg. Ez a folyamat sérülékenyebbé, a válságokkal szemben védtelenné teszi a koordináció kereteit, a vallást is, ugyanakkor frusztrált birkanéppé silányítja az egyéniségeket, a valakiket. (Krémer Balázs)