Szerző: BOKROS LAJOS
2022.08.19.
„Helló, diktátor – talán szokatlan köszöntés az Európai Unió egyik vezetőjétől. De Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke éppen ezeket a szavakat használta, amikor fogadta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt az EU 2015. májusi csúcsértekezletén.
Metsző tréfa volt annak érdekében, hogy elsimítson egy nagyon kényelmetlen helyzetet. Az EU liberális demokráciák közösségének számít. Büszkén hirdeti, hogy segít biztosítani a politikai szabadságot Közép- és Kelet-Európában, ami sok évig szenvedett a szovjet tábor részeként. Az EU-hoz való csatlakozás érdekében Magyarországnak és a többi újoncnak el kellett fogadniuk a »koppenhágai követelményeket«, a demokráciát középpontba helyező politikai értékeket tartalmazó nyilatkozatot.
De 2015 nyarára már világossá vált, hogy Orbán Viktor Magyarországa az ellenkező irányba megy. Kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött Orbán folyamatosan koptatta és pusztította az ország független intéz ményeit, amikor a bíróságokat, a médiumokat, a közszolgálatot, az egyetemeket és a kulturális intézményeket pártja ellenőrzése alá vonta. Azok a civil szervezetek, amelyek ellenezték Orbán egyre növekvő önkényét, adóellenőrzést kaptak, vagy egyenesen bezárták őket. A miniszterelnök haverjai pedig magas állásokat és gyümölcsöző állami szerződéseket nyertek el.”
Az idézet Gideon Rachman idén megjelent, Az erős ember kora című kitűnő könyvéből származik (89. oldal). A kötetben a Financial Times vezető külpolitikai kommentátora külön fejezetet szentel Putyin orosz, Hszi kínai, Trump amerikai, Erdogˇan török, Bolsonaro brazil, López Obrador mexikói, Duterte Fülöp-szigeteki elnököknek, de marad benne hely Johnson volt brit, Modi indiai, Netanjahu volt izraeli, Ahmed etióp miniszterelnökök, valamint Mohammed bin Salman szaúdi trónörökös, illetve Jarosław Kaczyński lengyel vezető számára is. Bevezetőjében a szerző igyekszik megragadni az „erős ember” jellemvonásait, elismerve, hogy távolról sem egyformák. Mégis, a hasonlóságok erőteljesek, sőt meghatározóak. Rachman a közös vonások között említi a személyi kultuszra való törekvést, a jogállam megvetését, hivatkozást a népre és annak állítólagos képviseletét a korrupt elittel szemben (populizmus), továbbá a félelemre és a nacionalizmusra alapozott politikai vonalvezetést.
A kiváló brit újságíró könyvét mindenkinek javaslom elolvasni, még akkor is, ha az Orbánra vonatkozó fejezetet magyar szemmel nézve maradt két erős hiányérzetem. Az egyik a konkrét magyarországi helyzetelemzésre vonatkozik, és vitatja, hogy a romlás csak 2015-ben vált volna világossá. A másik általánosabb; noha az „erős ember” kifejezés a külvilág érzékelése alapján megáll, nemcsak Orbán, hanem jó néhány más kollégája esetében is ennél sokkal többről van szó. A szerzőnek látnia kellene, és kimondania, hogy a populista-nacionalista vezető felfogását a szélsőjobboldalon csak egyetlen lépés, sokszor talán még annyi sem választja el a valóban ordas eszmétől, a fasizmustól...
AZ ÉS 2022/33. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.