Szerző: B. VARGA JUDIT
2022.08.18.
Elemzői becslések alapján hiába lassul a második félévben a magyar gazdaság, a nyugdíjasok az idén is bőven számíthatnak prémiumra. Kérdés persze ennek mértéke, de különösen az, hogy a jelenlegi drágulási ütem mellett mire futhatja majd belőle az idősebbeknek. Kicsit számolgattunk.
Az idén választási év volt, így a nyugdíjasok tavaly megkapták a beígért példátlanul magas juttatást. 2021 októberében maga a miniszterelnök jelentette be, hogy egységesen 80 ezer forint nyugdíjprémiumot folyósítanak. Orbán Viktor kiemelte: 435 ezer ember a nyugdíjtörvény miatt ennél kevesebbet kapott volna, de a „gazdaság teljesítményének köszönhetően” a kormány mindenkinek ki tudja fizetni a teljes összeget.
A bruttó hazai termék (GDP) valóban igen szépen nőtt tavaly, a KSH adata szerint az éves mutató 7,1 százalékra rúgott. Az idén az első félévben viszont még ennél is erőteljesebb, 7,3 százalékos dinamikát mutattak ki. A figyelmetlenebb nyugdíjasok így már akár az előző évinél is magasabb összegről képzeleghetnek. Ezzel azonban nem csak az a baj, hogy most nagyvonalúság helyett inkább padlássöprés (ezt tükrözheti például a nyugdíjasokat is vastagon érintő rezsiemelés) látszik, az ország növekedése is megtorpanóban van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.