2022. augusztus 22., hétfő

KAMIONSOFŐR MÁR RÉG NINCS ELÉG, MOST MÁR KAMION SINCS

G7.HU
Szerző: TORONTÁLI ZOLTÁN
2022.08.22.


A közúti szállítási piac Európa-szerte most már legalább tíz éve komoly munkaerőhiánnyal, leginkább sofőrhiánnyal küzd, ez a probléma már jóval a járványidőszak előtt, attól függetlenül is megvolt, az azóta bekövetkezett változások pedig csak súlyosbították a helyzetet. Újabban azonban felzárkózott a második helyre egy újabb nehezítő tényező. Most már kamionhoz sem lehet úgy hozzájutni, mint korábban.

A szektor egyre jobban belesodródik abba a furcsa helyzetbe, hogy a piacon megnőtt kereslet, azaz több fuvarra van megrendelés, de a kínálat ezt messze nem tudja kielégíteni, mert egyszerűen nincs gép és ember, amellyel a rakományt el lehetne vinni A-ból B-be.

2020-ban egy új nyerges vontató (a pótkocsis szerelvényeknek az a legelterjedtebb változata, amit a köznyelvben tipikusan kamionnak hívnak) körülbelül 75 ezer euróba került, ma azonban 100 ezer euró felett van az ára.

Ugyanakkor az is igaz, hogy rendkívül furcsa helyzet állt elő: egy 3 éve 75 ezer euróért vett új kamiont ma reálisan meg lehet próbálni eladni 50 ezer euróért.

Pedig a kamionok értékvesztése a könyvekben általában három év alatt 45 százalék szokott lenni.

A három évet egyébként azért írtuk példának, mert a piac nagy, vezető szereplői általában három évente cserélik a kamionokat. Főleg azért, mert az elmúlt években erre a három-ötéves amortizációs periódusra állt rá a gyártás-karbantartás és a lízingpiac is, vagyis általában így éri meg legjobban a flotta menedzselése, ez az íratlan iparági szabvány. Emellett nagyon fontos szempont a sofőrök megtartása is, és amelyik cég teheti, az mindig igyekszik a legmodernebb kamiont adni nekik, ehhez a három éves ciklus megfelelő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.