2022. augusztus 22., hétfő

BOD PÉTER ÁKOS: AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK BÉRIGÉNYE INFLÁCIÓS IDŐBEN JOGOS

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.08.21.


Az egészségügyi szakdolgozók ötven százalékos bérigénye bár nagynak hallatszik, inflációs időben jogos – mondta a Hírklikknek Bod Péter Ákos, a jegybank korábbi elnöke. Hozzátette, az egészségügy a bérszint szempontjából elhanyagolt terület, ahol összegyűlt a bérigény. Egyetértett azzal, hogy ugyanez a helyzet a közoktatásban is, a bérigények jogosak. Úgy tippeli, míg a kormány az oktatásban kivár, hátha belefáradnak a pedagógusok a követelésbe, az egészségügyben engedni fog.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint nagyjából 25 ezer szakdolgozó hiányzik az egészségügyből. Emiatt már most kórházak zárnak be, a betegek ellátása is sérül. Az elnök ötvenszázalékos béremelést tartana szükségesnek. Ön szerint kaphatnak ekkora béremelést az egészségügyi szakdolgozók?


Nem én vagyok a kassza őre, nem tudom. Járatlan vagyok abban is, hogy mennyit keresnek. De ha azt kérdezi, hogy milyen a magyar bérszint, arra azt tudom mondani, hogy ez elhanyagolt terület, és felhalmozódott a jogos bérigény. Közben felgyorsult az infláció, az éves szintjét még nem tudjuk, de inkább két számjegyű lesz. És bár az ötven százalék nagyon nagynak hallatszik, inflációs időben nem az. Makroközgazdászként ennyit tudok hozzátenni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.