A ZÉRÓMORFÉMA TITKA – A MAGYARTANÍTÁSNAK VAN CÉLJA, CSAK ÉPP SZEM ELŐL TÉVESZTETTÉK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BAKONYI GERGELY
2022.08.28.

A döntéshozók által kijelölt út nem csak azért vakvágány, mert a pedagógust (és a diákot!) biodíszletként kezeli, hanem azért is, mert a kijelölt cél és kijelölt út feszültségét nem oldja fel, mindeközben pedig elvész a cél – véli Bakonyi Gergely. A középiskolai tanár irodalomtörténész azért csatlakozik a Válasz Online-on folyó, tanításról szóló párbeszédhez, mert meglátása szerint van olyan minimum, amely a közös gondolkodás alapja lehet.

Olvas.

Mennyi rejtély lakozik ebben az egyszerűnek tűnő igealakban! Miközben teljesen világos mindannyiunk számára, hogy a cselekvés jelen idejű, kijelentő módú, a cselekvő egyes szám harmadik személyű, bizony tisztában vagyunk azzal is, hogy a cselekvés tárgya általános. Vagyis valaki valamit olvas, nem konkrét, határozott szöveget, hiszen az olvassa lenne. Ezt a rengeteg tudást a szóvégi toldalékból rakhatjuk össze, és rakjuk is össze teljesen automatikus módon, a hétköznapi nyelvhasználat során mindenféle reflexió nélkül. Micsoda összetett nyelvi tudással rendelkezik mindenki tehát, aki a nyelv segítségével akár csak ilyen egyszerű közlést hoz létre vagy értelmez. Igen ám, de a figyelmesen olvasóknak feltűnik, hogy példaszavunk végén nincs is toldalék! Bizony nincs, és itt lebben fel a fátyol: mivel minden más toldalék testes, tehát valamilyen hangsorral jelöljük (pl. olvas-od, olvas-ták), itt a semmi a szemünk láttára, fülünk hallatára valamivé lesz. Mivel ez a toldalék nincs, a többihez viszonyítva, a többi kontextusában válik valóvá. Éppen az, hogy nincs, jelenti a sok mindent, amit a fentiekben felsoroltunk. A semmihez jelentést kapcsolunk, és így létezővé válik. Végső soron a teremtés csodájából kapunk ízelítőt. Onnan tudjuk tehát hogy van, hogy nincs. Nincs a szótő végén semmi. Pillanatnyi szünet, csend, amely teli és teli van tartalommal. Úgy hiszem, maga az olvasás is erre épül: ilyen csendek láncolatára, amikor a semmi valamivé válik.

Olykor ez a csend kibírhatatlan. Valami miatt ki kell tölteni. Ha a többi toldaléknak teste van, akkor ennek is testet kell adni, hát nem így logikus? Korrigálunk ott, ahol semmi szükség nem volna rá, csak csendben kellene maradni. Keresünk tehát valamit, ami kitölti az űrt, általában a legközelebbi jelenséget, analógiát. Így jön létre mondjuk az olvasik igealak, hiszen az ikes igék kivételesen testes toldalékkal rendelkeznek a példánkat adó módban, időben, számban, ragozási paradigmában. A hiperkorrekciónak számos oka lehet, e helyt csak azt emelem ki, hogy a közlő valahogy nem érzi helyesnek a csendet, a semmit nem tartja elfogadhatónak, muszáj azt kitöltenie, kontroll alatt kívánja tartani, hiszen ha hallgat, a befogadónak kell lépnie, a dekódolást a semmi alapján kell végrehajtania. A zérómorféma így végsősoron bizalmi kérdéssé válik. A közlő elhallgat, a fogadó fél mégis érti, megvalósul a kommunikáció, a közössé tétel. Ha a közlő nem hallgat el, nem tartja a csendet, muszáj beszuszakolnia valamit, a hiperkorrekció miatt zavar, zaj támad a folyamatban...

ITT OLVASHATÓ