Szerző: CSIZMADIA ERVIN
2022.07.08.
Aki végig élte az elmúlt 32 év magyarországi politikáját, az bizonyára fel tudná idézni, mennyiszer szakadt ki belőlünk: de jó lenne olyannak lenni, mint Ausztria! De jó lenne olyannak lenni, mint Franciaország! De jó lenne olyannak lenni, mint Amerika! De jó lenne olyannak lenni, mint Hollandia!
Akik átélte ezeket az évtizedeket, annak nem kell bemutatni, hogy a rendszerváltás utáni időszak két fő jelszava (szabadság és jólét), a fejlett
nyugati társadalmak két legjellemzőbbnek vélt tulajdonságának itthoni adaptálására vonatkozott
– a Mozgó Világ 1993. 8. száma például Jólét vagy szabadság? címmel közölt nagy közvéleménykutatást.
Aztán persze keserűen kellett megállapítanunk, hogy se a szabadság, se a jólét nem vált valóra olyan mértékben, mint ahogy szerettük volna, és se Amerika se Franciaország se Németország se Hollandia nem lettünk. Méricskélhetnénk persze, hogy mennyire nem lettünk olyanok, mint az említett országok, és arról is ejthetnénk szót, hogy miért nem lettünk olyanok. De most nem méricskélünk.
Most más a cél; az, hogy a Nyugattól való tanulás itthoni mechanizmusát vegyük bonckés alá, és rámutassunk arra, hogy
tanulni is legalább kétféleképp lehet, és mi csak egyiket alkalmaztuk.
Lehet tanulni a Nyugat aktuális jelenéből és lehet a Nyugat fejlődéstörténetéből. Mi akkor – és az óta is – az előbbire koncentrálunk. Szerintem pedig az utóbbi legalább ilyen fontos. A Fidesz-ellenzék viszonyt pedig akár le is írhatjuk a két tanulási forma különbségeként...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.