Szerző: NÉNYEI PÁL
2022.07.14.
Az oktatás „ügye” a közelmúltban egyfajta nyugvópontra jutott. A kormányzati tervek szerinti 10-10 százalékos fizetésemelés – az inflációs számokat elnézve – a tanári fizetések értékének lassú csökkenésére lesz elég. A hír nem okozott túl nagy szenzációt, ahogy az sem, hogy a felmondásukat tervező tanárok száma dinamikusabban nő, mint a tanárok fizetése.
Ebben a cikkben mégsem lesz több szó pénzről. Egyrészt azzal külön írás foglalkozott már a Válasz Online-on, másrészt úgy látom: az oktatásra fordított pénzről beszélve nem lehet lényegileg szólni magáról az oktatásról. A pénz kevés, igaz. Azt a tézist azonban, hogy a tanárok megbecsültségének foka egyenesen arányos lenne a havonta bankszámlájukra érkező forintok mennyiségével, túl egyszerűnek érzem. A tanárok megbecsültségének eltűnése az oktatásügy igen súlyos válságának a tünete, és hogy nincs pénz, annak – végső soron – ugyanez az oka.
Mielőtt belevágnék, egyértelművé teszem, hogy eddig csak úgynevezett „elitgimnáziumokban” tanítottam – az összes benne van minden évben a HVG-rangsor első száz, de inkább az első ötven, sőt, leginkább az első huszonöt helyezettje között. Azt is egyértelművé teszem, hogy ezek a gimnáziumok mind egyházi, egészen pontosan római katolikus fenntartású intézmények, és azt is jelzem, hogy múltam és jelenem miatt sok lenéző mondatot kaptam már. Ilyeneket például, hogy „Neked könnyű. Ti ott, a budai zöldövezetben nem tudjátok, mi milyen problémákkal küzdünk itt, ahol tényleg nehéz. Onnan könnyű okoskodni. Gyere ide néhány napra, és rájössz.”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.