MIT ÉR A VÁRMEGYE? SEMMIT. ÉS MINDENT!

QUBIT
Szerző: TÓTH KELEMEN
2022.07.19.

...A vármegye történetének kezdete kifejezetten régre, az előző évezred hajnalára nyúlik vissza. Az intézmény az évszázadok során sokat változott, ebből kifolyólag pedig többféle képzet is tapadhat hozzá.

Kezdetben vala a királyi vármegye, mely intézményt Árpád-kori eleink közül valószínűleg senki sem illetett ezzel a megnevezéssel. A vármegye „királyi” jelzőjét csak később, jellegére és lényegére utalva alkották meg a történettudomány művelői mint tudományos műszót. Ez az az államszervezeti egység, amit Szent István nevéhez szokás kötni. Egyes vármegyék már első királyunk államalkotó tevékenységének első évtizedeiben életre keltek: ilyen volt többek között Veszprém, Tolna, Baranya, Zala (másnéven Kolon), Fejér, Csanád, Doboka, Fehér, Győr vagy Nyitra. Az intézmény eredetét illetően a korábbi elméletek keleti frank vagy szláv behatást feltételeztek. Napjaink középkorászai között azonban, mint ahogy Zsoldos Attila is írja az Árpád-kori királyi vármegyéket bemutató cikkében, már az a nézet vált uralkodóvá, hogy a vármegye belső fejlődés eredményeként jött létre (ami viszont a nyelvészetet illeti, megye szavunk középkorászainktól függetlenül továbbra is tartja szláv eredetét).

A királyi vármegye vázát egy sajátos királyi uradalomtípus adta: a várispánság. Ennek élén a várispán állt, aki emellett a vármegyét kormányzó megyésispán pozícióját is betöltötte. A várispánság azonban nem volt egyenlő a vármegyével. Utóbbi ugyanis a várispánságon kívül magában foglalt még további királyi, egyházi és világi birtokokat is. Az élén álló ispánt viszont minden esetben a király nevezte ki, ráadásul „tetszése tartamára”, tehát az uralkodó akarata szerint bármikor leváltható volt bármelyik vár-, illetve megyésispán. Ezért meglehetősen gyakorta adogatták is egymásnak a kilincset a néhai és újonnan kinevezett méltóságok.

A királyi vármegye ispánja – latin megnevezéssel a comes, azaz ’társ’ – tehát a megye katonaságával együtt a király kíséretének előkelő tagja, az uralkodó tisztségviselője volt – ha úgy tetszik, a királyi vagy központi hatalom képviselője és végrehajtója, aki tisztikarával kiegészülve látta el feladatát. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a 11-12. században még a vármegyék területének és ebből kifolyólag népességüknek nagy része is a király birtokaihoz tartozott. Ennek értelmében ekkor még meglehetősen erős központi hatalomról beszélhetünk...

ITT OLVASHATÓ