MAGYARORSZÁG: SPORTNAGYHATALOM!?

MÉRCE
Szerző: FEITL ISTVÁN
2022.07.18.

Előadások után olykor megkérdezik tőlem, hogy mégis mi volt jó az ötvenes években törvényessé tett törvénytelenségek garmada, a csengőfrász, a tömegterror, a süllyedő életszínvonal, a háborús félelmek után. Erre egyrészt azt a kitérő választ szoktam adni, hogy nem tartott sokáig, Rákosi Mátyás egyeduralma csak 1948 derekától 1953 derekáig tartott, aztán jött Nagy Imre enyhülést hozó bő másfél éve, másrészt – a kérdés megkerülése nélkül –, hogy a sport.

Az 1957-es Mese a 12 találatról című film is azzal kezdődik, hogy Budapesten mindenki, vagy majdnem mindenki totózott, s ebben nemcsak a pénzsóvárgó játékszenvedély mutatkozott meg, bár kétségtelenül ez játszotta benne a főszerepet, hanem a labdarúgás, tágabban a sport iránti érdeklődés. (Egyébként a fővárosra korlátozódó lóversenyen kívül a totó volt az egyetlen hivatalosan elismert szerencsejáték, amit 1947-ben vezettek be. Az ötös lottó csak 1957 márciusától indult.) Nem volt mesebeli varázslat, hogy a Népstadion (és más stadionok) rendszeresen zsúfolásig megteltek nézőkkel, de nemcsak a foci vonzott rengeteg szurkolót, kíváncsiskodót, a sporteseményeket tömegek látogatták. Hogy a sport iránti érdeklődés milyen széles körű volt, arra néhány további adat is utal. A mesterségesen alacsonyan tartott példányszámú Népsportot és Képes Sportot a hiánylapok között tartották számon, és egymás kezéből kapkodták ki az emberek. Egy 1952 elejéről származó jelentés a legnépszerűbbek között említette a rádió sportadásait. A hétköznap esti sporthírek hallgatóságát megközelítően egymillióra becsülték. (Akkor még nem volt televízió nálunk.) Az 1953. május 22-i osztrák–magyar labdarúgó mérkőzésre 240 ezer jegyigénylés érkezett, persze az érdeklődés ennél jóval nagyobb volt. Az elosztást ugyan az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) és a szakszervezeti központ, a SZOT bonyolította, és az elképesztő jegyhiány minden korábbinál nagyobb méretű jegyüzérkedést eredményezett.

A sport és ezen belül a labdarúgás iránti érdeklődést, az igen népes szurkolótáborok erősödését nemcsak a sikerek táplálták, de az is, hogy erről nyíltan, retorziók veszélye nélküle lehetett vitatkozni a lelátókon és társaságban szemben a politikával. Umberto Eco írja, hogy a sportról szóló eszmecsere „lehetőséget ad arra, hogy az emberek közügyesdit játszanak, a politizálás minden kínja, kötelme, kételye nélkül.”

Az emberek, különösen a férfiak mindennapjainak figyelmét erősen foglalkoztatták a sportügyek, s ez a nemzetközi sikerek révén kellemes elfoglaltság volt...

ITT OLVASHATÓ