ÁREMELÉSEK

A NYOMOR SZÉLE
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.07.24.

Miközben mindannyian azon törjük a fejünket, mi lesz ősszel, mi lesz télen, mi lesz azokban a lakásokban, ahol már rég a bojlertől a gáztűzhelyen át a fűtésig földgáz függőre állítottak mindent, mi történik, ha esetleg majd nem lesz gáz. Aki tud, először tipródik, aztán keresgél, vásárol, bebiztosítja magát egy vegyes tüzelésű kazánnal, átszerelteti a bojlert, más pedig napelemek után néz.

Bármihez kezdenek, minden drága, és minden bizonytalan.

Hallottam a javaslatot is, igen, nyitni kell a napelemek és a hőszivattyú felé. No meg azt is, hogy normálisan szigetelni kell a házakat, gyorsan, azzal spórolnánk a legtöbbet. És a cél az, hogy erre ösztönözzék a lakosságot azok, akik most a nagyobb hatású folyamatokat illetően döntési helyzetben vannak.

A társadalmi leszakadás mérséklésén dolgozva, az ember úgy érzi, egy teljesen más valóságban él. Hallgatom a javaslatokat, és nem értem…Nem értem, hogy nem értik, mennyien nem tudnak élni ezekkel a lehetőségekkel. Mert egyik napról a másikra élnek. Hogyan is lehetne értelmezhető a lakhatási szegénységben a napelem, vagy a hőszivattyú, de akár a szigetelés? Ezeknek az ingatlanoknak az állapota rémes, a tetőt ahhoz, hogy a napelem rászerelhető legyen, előbb stabillá kellene tenni…Ahhoz viszont, hogy a tetőhöz hozzányúljanak, kellene statikai vizsgálat, hiszen pontosan látjuk, bárhol megpróbálunk ezeken az épületeken bármit változtatni, újabb és újabb hibák, javítanivalók buknak ki.

Mintha a nyomorúság tartaná össze a falakat… néhol érthetetlen, hogy nem omlott össze már évek óta. Aztán egyszer csak elindul, és akkor már nincs semmi, ami megállítaná.

Persze még csak azokról beszélek, ahol a tulajdonviszonyok tisztázottak, és nem kockás papíron cseréltek tulajdonost az elhagyott házak. A benne lakók pedig olyannak fizetnek, akiknek köze sincs az ingatlanhoz, csak kijelentette, hogy ő a tulajdonos, vagy őt bízta meg valaki, akinek a kilétét persze homály fedi.

Szóval, a korszerű, a fenntarthatóságot is támogató energiafelhasználásról nem beszélhetünk. És elég morbid látvány is lenne a rossz nyílászárókkal, a megroggyant, hőszigetelés nélküli falakkal, a málló vakolattal együtt egy napelem. Bár egy ilyen látvány talán jobban láthatóvá tenné ennek a kettészakadt világnak az ellentmondásait.

A kártyás villanyórás házakban egyébként nem magas az áramfogyasztás. A legtöbbet fizetőknél is csak egy-két gyenge villanykörte, a tv, esetleg egy hűtő akad, a keverőtárcsás mosógép, centrifuga már szinte luxus.

A gázáremelés a lakhatási szegénységben eddig sem volt értelmezhető és ezután sem lesz az. Szenet sem használnak, másféle fűtőeszközt sem. A kályhák a tűzifa és a szemét égetésével adnak meleget. A tűzifa áremelkedése viszont rémisztő… És az is, hogy van, ahol már akadozik az ellátás. Ezek a családok nem tudnak egyszerre nagy mennyiséget vásárolni, hétről hétre veszik, amíg tudják, ha nincs rávaló, akkor pedig kezdődik a gyűjtögetés az árokpartokról, elhagyott telkekről. Azt hiszem, a szalmabrikettünk most népszerű lesz, ha nem lesz mivel fűteni.

De most ezt még nem érzik, hiszen a melegből most kijut, több is, mint amennyi kellene.

Őket nem érinti a KATA sem. Sosem voltak vállalkozók, sosem számláztak, azt sem tudják, mi az. Őket alkalmazzák, többnyire “napi bejelentéssel”, amiről pontosan tudni lehet, hogy ez feketemunkát jelent. Ez pedig csak akkor kerül veszélybe, ha az őket alkalmazók becsődölnek. De biztosan lesz, akit a csőd nem fenyeget, a kétkezi munkaerőre pedig szükségük van, többnyire az építőiparban.

Persze az is egy fontos üzenet, hogy van egy jelentős réteg ma Magyarországon, akiket ezek nem érintenek.

Ami azonban a legszegényebbeket is eléri, az az élelmiszerárak nagyon gyors emelkedése. “Én korábban 40 ezerből egész hónapra bevásároltam.”-mondja egy asszony. “Most meg, alig kapok érte valamit, két hétre sem elég.”

Félő, hogy a fűtéssel együtt ezt már kibírhatatlan terheket ró rájuk. Félek a téltől. Mert akkor is, ha nem lesz mínusz 20 fok, akkor is be kell gyújtani. Eddig is csak akkor fűtöttek be sokan, mikor a gyerekek hazaértek az óvodából, iskolából. Most, ilyen árak mellett, mit tudnak tenni? Itt nincs tartalék, semmi.

Hogy oldják majd meg ebben a helyzetben a gyerekek beiskolázását? Bár az iskola indulását egyébként sem lehet most megnyugtatóan értelmezni, mind a pedagógusok, mind a családok oldaláról tele vagyunk bizonytalansággal.

Vagy készül már valami szociális terv, amire majd számíthatnak azok, akik nem bírják túlélni másképp? Remélem, igen. Remélem, gondolnak rájuk is a döntéshozók. A családokra, gyerekekre, akik generációs szegénységben élnek. Ha már a családok ennyire fontosak, talán ki lehetne terjeszteni a szép szlogent a társadalom teljes egészére.

És félek azért is, mert nem tudni, hányan szegényednek el most, végérvényesen. Olyanok, akikkel nem volt eddig dolgunk. De most lesz. Van-e terv a lecsúszók problémáira? Akik szintén nem fognak tudni sem napelemet, sem hőszivattyút szereltetni, sem szigetelést fizetni. Akik ott élnek, a szegénység határán, eddig még kitartottak valahogy, de most átbillennek a szegénységben élők felé?

Most mindenki rémült… és azt is látom, hogy az emberek több időt töltenek az élelmiszerboltokban. Többet böngészik az árakat, nézik az akciókat, összevetik a boltok árait, kalkulálnak. A bevásárlókosarak nincsenek tele. Csökkennek a mennyiségek.

De enni kell. Most még csak ezt érzékelik. És a gyereknek is kell enni adni. Amíg van miből, megteszik. És ha nem lesz? Erre milyen állami forgatókönyv van vajon?

ITT OLVASHATÓ