„AMIKOR ENNYIRE MOZOG A FÖLD A SZERVEZETEKBEN, ANNAK A GYEREKEK ISSZÁK MEG A LEVÉT”

SZABAD EURÓPA
Szerző: JAKAB-APONYI NOÉMI
2022.07.12.

Egy csokoládégyári látogatásról úgy jött haza azóta már felnőtt, örökbefogadott roma fia, hogy szeretett volna a fehér csoki tartályába beugrani, hátha akkor ő is fehér lehetne, és jobban elfogadnák. Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója közgazdásznak tanult, de a hátrányos helyzetű gyerekek, családok valósága jobban érdekelte. 1985 óta dolgozik a gyermekvédelemben, ismeri kívülről-belülről.

Miért pont a gyerekvédelemben helyezkedett el?

Közgazdász végzettségű vagyok, de a tanulmányaim közepén rájöttem, hogy engem ez nem igazán érdekel. Legalábbis nem a társadalom közgazdasági kérdései, hanem a valóságrésze. Az, hogy mi történik az emberekkel, hogy alakul az életük. Akkor még nem volt szociális munka, nem létezett ilyen képzés. Az ismeretségi körömben találkoztam családgondozókkal, akik annak idején a nevelési tanácsadóban dolgoztak, cigány családokkal foglalkoztak. A Szociológiai Intézetben dolgoztam koordinátorként, Ferge Zsuzsáék csoportjával kerültem egy emeletre. Akkor alakultak meg az első családsegítő szolgálatok, és egy kis idő és ráhangolódás után elkezdtem én is dolgozni az egyik első családsegítő szolgálatban, ahol olyan esetekkel találkoztam, ahol a gyerekotthonba került gyerekek visszaszerzéséért harcoltak a szülők meg nagyszülők. Tehát mondhatni, hogy véletlenül, de rátaláltam a számomra érdekes, izgalmas útra. Ez 1986 környékén történt, és azóta is ezen a területen dolgozom. Chicagóban, ahova a férjem ösztöndíja révén kerültem, szintén egy nevelőszülői hálózatnál segítettem tanácsadóként a vér szerinti, többnyire szenvedélybeteg szülőket abban, hogy visszaszerezhessék a gyereküket. Rengeteget tanultam azokból a tapasztalatokból is, és ezt vittem tovább – hol elméletben, egyetemen tanítva, de a gyakorlatban mindig, közvetlenül a családokkal és a gyerekekkel, a családok átmeneti otthonában, a gyerekvédelemben, az alapellátásban tevékenykedtem. Az is egy fura fintora a sorsnak, hogy ’89-ben örökbe fogadtunk egy akkor kétéves kisfiút, akit egy csecsemőotthonból hoztunk el, tehát volt lehetőségem szülői szemszögből is rálátni a gyermekvédelmi rendszerre...

ITT OLVASHATÓ