SETÉNYI JÁNOS: AZ OKTATÁSI TÁRCA ŐSZRE RACIONALIZÁLÁSI PROGRAMOT KÉSZÍT

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.06.17.

Harminc éve fejlesztjük a fenntarthatatlant, amiről mindenki tudja, hogy fenntarthatatlan, és senki nem mert hozzányúlni – mondta Setényi János a Hírklikknek. Az oktatáskutató szerint a tárca őszre előáll a közoktatásban egy racionalizálási programmal. A nagy kérdés, hogy a polgármesterek, az adott területért felelős parlamenti képviselők hogyan fognak viszonyulni ehhez. Mert ez a nagy probléma. Az interjúban arról is beszélt, hogy minél kiélezettebb a gazdasági helyzet, és minél jobban elhúzódik a háború, annál radikálisabb belső beavatkozásokra számíthatunk. Ez kedvez az intézményhálózat észszerűsítésének. Ezért zsetonjainak a felét most erre a racionalizációs forgatókönyvre tenné.

Ön szerint mit jelez az, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének tanévzáró, az oktatás gondjait a világ elé táró kerekasztal-beszélgetésére nem ment el sem a közoktatás felügyeletével megbízott Pintér Sándor belügyminiszter, sem a felsőoktatás felügyeletével megbízott Csák János, a kulturális és innovációs tárca vezetője?

A kormány működésének meghatározó eleme a költségvetés áttekintése, amit most – a gazdasági világválság, a háború, és az egyelőre késő uniós források miatt – újra kell gondolni. A politikusok gyakorlatilag csak úgy tudnak leülni ilyen kerekasztalok mellé, ha tudnak felelős nyilatkozatot tenni arról, hogy mi várható. Ez most még egyszerűen korai lett volna. Szeptemberben már lesznek kész válaszok, és biztos vagyok benne, hogy valamiféle kommunikáció is megindul.

Az említett rendezvényen elhangzott, hogy a pedagógusokkal szemben bizalmatlan a kormány. Miért gyanakszik rájuk?

A bizalmatlanság erős szó, de ők valóban így érzékelik, és ez az ő részükről egy őszinte megnyilvánulás. Magyarországon a pedagógusoké a legnagyobb foglalkozási csoport. Sohasem lehet pontosan tudni, hogy mennyien vannak, de körülbelül 120 ezer emberről beszélünk. A munkájuk egészen speciális, és nagyon nehezen látható át az, hogy tulajdonképpen mit is csinálnak. A szakmájuk belső dolgai kevéssé ismertek a laikusok számára, és ez az egész ágazat hatalmas költségvetéssel működik, rengeteg pénzbe kerül. Ráadásul a munka nem nagy csarnokokban és nem nagy vállalatokban folyik, ahol jól átlátható lenne, hanem kicsi, elszórt iskolák százaiban, különösen vidéken, az aprófalvas településeken. Persze vannak a tankerületek, és ennek a rendszernek az a dolga, hogy ezt átlássa. Adminisztratív értelemben át is látja, de valójában egy ilyen rendszerben mindig jelen van a rend és a rendetlenség, a központi akarat és a pedagógusok egyénisége. Ezt a ’80-as években úgy mondták a pedagógusok, hogy „bármi is van, becsukom magam mögött az osztályterem ajtaját, és végső soron azt csinálok, amit én akarok”. Tehát az oktatás egy nagyon speciális ágazat, nehezen átlátható, egy központból nagyon nehezen irányítható, ami már eleve igen zavaró. Nehezen érthető, hogy a pedagógusok egészen pontosan mit is akarnak, mi a bajuk. A legnehezebben megemészthető pedig az, hogy ráadásul ez egy olyan szakma, amelyik értelmiséginek tartja magát, mint mondjuk az orvosok, a művészek, az újságírók vagy a kutatók, és ezért valamiféle szakmai autonómiát is követel. Nem egyszerűen végrehajtja a dolgokat, ahogy a munkások teszik. Ők nem munkásnak látják önmagukat, hanem értelmiséginek, és valamiféle önállóságot, mozgásteret és autonómiát is szoktak kérni. Ez így együtt olyan, mint a „gulyásleves”, bármilyen kormány is van, mindenkinek megfekszi a gyomrát. Nagyon kifinomult irányítás és filozófia kell ahhoz, hogy valaki ebben az örökös káoszban, plusz mellette a központi szabályzatokban, rendben, irányításban megtalálja az egyensúlyt, és képes legyen mozgatni ezt a 120 ezer embert...

ITT OLVASHATÓ