Szerző: MÉRCE
2022.06.25.
Vármegyék és főispánok: nem tudhatjuk, hogy mi ez, és ez a legnagyobb baj
Bogatin Bence
„Számos vélekedéssel ellentétben nem gondolom, hogy a főispán és vármegye elnevezés jogszabályba foglalása csupán gumicsont az ellenzék elé dobva, majd ezen elrágódunk, és nem foglalkozunk a gazdasági és megélhetési válsággal. Sokkal inkább úgy vélem, hogy ez egy átfogó, centralizációs célú önkormányzati reform első tesztfázisa, szokja a nép a főispánokat, aztán ha megszokta, már nem lesz felháborodás a tartalmi átalakítással, a hatáskörök újraosztásával kapcsolatban.”
Vannak, akik kiröhögik, vannak, akik felháborodnak rajta, vannak, akik kétségbeesnek miatta, megint mások legyintenek a Fidesznek a héten salátatörvény-javaslatba gyömöszölt döntésére a vármegye- és főispáni elnevezések újbóli bevezetéséről. Sokan sokféleképp próbálták megfejteni a kormányzati szándékot a kétharmados törvénygyár legújabb innovációja mögött.
A leggyakoribb konklúzió az ellenzéki politikusok és véleményvezérek részéről vagy az, hogy terelésről, szemfényvesztésről, népszerű kifejezéssel élve „gumicsontról” van szó. Hiszen mindeközben nőnek a kisemberek adóterhei, újraindulnak a kilakoltatások, látható méretű tömeg mondott fel a rendőrségnél egy hét alatt, és a jó ég tudja, hány tanár marad a köznevelésben szeptemberre. Arról nem is beszélve, hogy semmiféle fény nem látszik még az inflációs alagút végén.
Aztán van olyan elemzés is, amely szerint a törvénymódosítás szimbolikus gesztus, amelyet afféle simogatásnak szánt a Fidesz saját tábora részére, az eljövendő cudar idők előtt. Mások szerint pedig a társadalmi hierarchia kőbe vésésére szolgálhat.
Jávor Benedek párbeszédes politikus kiselemzése saját Facebook-oldalán azért emelkedik ki ezek közül az értelmezések közül, mert gyakorlatilag egyedül állítja azt, hogy igenis lehet gyakorlati jelentősége a meghökkentő javaslatnak.
Mégpedig azért, mert az ellenzéket maradék hatalmi pozícióiban eljelentéktelenítő és az emberek mindennapjait komolyan meghatározó közigazgatási reform előszele lehet. Ezért pedig igenis foglalkozni kell vele, reagálni kell rá.
Hogy kinek van igaza, én őszintén nem tudom: fogalmam sincs, hogy mire lesz jó a főispánozás, miközben mindkét típusú érvelésben látok rációt. Éppen ezért gondolom, hogy Jávor eszmefuttatása az általa leírtaknál még súlyosabb és aggasztóbb dologra mutat rá: mégpedig arra,
hogy az országban egy-két döntéshozón kívül senkinek fogalma sincsen, hogy pontosan miért készül egy-egy törvény. Ahogyan arról sem győződhet meg senki semmilyen megnyugtató módon, hogy kell-e vele akár gondolkodás, akár cselekvés szintjén foglalkoznia. Vagy törődjön inkább az egyébként is számos, mindennapi problémáival.
Ebből pedig az következik, hogy a vármegyék és főispánok, valamint az elmúlt 12 évben nem egyszer látott salátatörvény-zuhatag és látszólagos zagyvaságdömping semmiképpen sem gumicsont, hanem sokkal inkább zaj.
Játék a nyilvánosságot figyelő állampolgárok ingerküszöbével, kíméletlen csiki-csuki a gazdasági bizonytalansággal és a jövőt alapvetően meghatározó nyitott kérdésekkel elfoglalt átlagmagyar figyelmével és türelmével. A napszámos- és csipaszódótól kezdve a kata lehetséges reformjáig hosszan sorolhatnánk a példákat.
Nem az a helyzet tehát, hogy vannak hülye és komoly törvények, hanem az, hogy rengeteg, a képviseleti demokráciától teljesen idegen módon meghozott, de igenis húsbavágó döntés lebeg egyszerre az emberek feje felett, amit képtelenség egyidejűleg követni és értelmezni.
A salátatörvényekből itt, ott, amott kibukkanó, potenciálisan fájdalmas döntésektől való félelem pedig nem paranoia, hanem teljesen racionális reakció a többedik kétharmadnak való kiszolgáltatottság helyzetében.
Ebben a versenyben mi csak veszíthetünk, ezért kell a globális minimumadó...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.