GONDOLATOK A LETÉRDEPLÉSRŐL...

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.06.12.

Én most nem kívánok abba a gigantikus vitába beleszólni, amiről a teljes magyar népesség, egészen a második legfőbb közjogi méltóságig, vagyis az ország miniszterelnökéig vívja a maga rettentő harcát: abba az élénk diskurzusba, hogy tolerálható-e a focimeccs előtti térdeplés, avagy nem; hogy vajon súlyos ideológiai veszélyforrásként kezelendő-e az a roppant ártalom, aminek a bírói sípszót követő pár másodperces térdre rogyás szimbolikus gesztusával teszi ki magát ország-világ népessége, s ami az emberiség legutolsó világkorszakának, s a ciklikusan ismétlődő világkatasztrófának az előjele, következésképp tehát az, amit csírájában kell elfojtani, avagy épp ellenkezőleg, hagyni kell, elvégre az ő térdízületük (articulatio genus) károsodik ezzel, jöhet az igen kellemetlen térdműtét, úgy kellett, káposztába hús kellett! A szűnni nem akaró élénk diszkusszió, amelyben miniszteriálisok és újságírók, az ország hajójának kormánykerekét forgató politikai tényezők és a napi világeseményeket rögvest a maguk ideológiai keretébe ágyazó és ezáltal minden megnyilvánulásnak magasabb értelmet és összefüggést tulajdonító remek redaktorok, neves és mérhetetlenül szofisztikáltan gondolkodó, a világot a maga roppant összefüggéseiben megragadni képes értelmiségiek és a lelátók világának jelentősen szimplifikáltabb észjárású, „ami szívemen, az a számon vagy a fütyülőmön” nyersebb hangvételű szószólói egyaránt jelen vannak.
Nem ez érdekel, nem erről kívánok szólni!
Az érdekel, hogy egy bizonyos Menczer Tamás államtitkár néplélektanilag most épp arra világított rá, hogy a magyar ember arról ismerszik meg, hogy csak a Jóisten és a menyasszonya előtt térdel le. Hát nem is tudom… Mindenesetre Menczer államtitkárnak azt üzenném, hogy ez mind semmi! Akad olyan magyar ember is, de még mennyire, aki párezer éves hagyományából következően sem a földi hatalom földi megtestesítői előtt nem térdepel le, sem világi idolok előtt, sem hazug és hamis földi istenségek, sem keleti bálványok, sem ázsiai despoták, sem a politikai hatalom képére emelt bizantin diktátorok előtt. A hatalom előtti letérdelés (kará - כָּרַע) tilalmát eleveníti fel az Eszter könyve (3,1-5), s a hamis földi bálványok előtti letérdelés visszataszító jellegére utal a Királyok első könyve (19,18). Ennek mindenesetre jóval nagyobb és súlyosabb a története, mint amiről Menczer Tamás értekezik. Amúgy is jó esély van arra, hogy pár év múlva a térdeplés gyakorlata – akár tetszik valakinek, akár nem – a semmibe fog tűnni, de Menczer ne örüljön előre: a másik hagyomány megmarad, s változatlanul lesznek olyan magyar emberek, akik továbbra sem térdelnek le, sem valóságosan, sem képletesen, mindenfajta rozzant bálványocska előtt.

ITT OLVASHATÓ