2022. június 11., szombat

AZ ORBÁNI SZISZTÉMA LÉNYEGE: „MEGVESZLEK VAGY ELHALLGATTATLAK”

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2022.06.10.


A hazai kisebbségek képviselői betagozódtak az orbáni hatalomba – jelentette ki Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman. Megállapítását az ukránokra is érvényesnek tartja
.

Ukrajnából keményen bírálják az orbáni hintapolitikát, amely, úgy látszik, az itteni ukránokat, legalábbis a szószólójukat, egyáltalán nem zavarja – kifogásolta Kaltenbach Jenő alkotmányjogász, volt kisebbségi ombudsman a Népszavának nyilatkozva.

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló a minap napirend előtt felszólalt a parlamentben. Köszönetet mondott többek között a kormánynak is, amiért segítséget nyújt az Oroszország által megtámadott Ukrajnának és az onnan menekülőknek. Egyebekben nem nyilvánított véleményt a magyar kormány politikájáról és Oroszországhoz fűződő viszonyáról.

Pedig a német nemzetiségű Kaltenbach Jenő szerint bőven lett volna ok a bírálatra. Önmagában azért, hogy a menekülőket nem toloncolták vissza Ukrajnába, szerinte nem jár „hatalmas dicséret”. A világ legtermészetesebb dolga, hogy a szorult helyzetben lévő embereket befogadják, és igyekeznek ellátni őket, nincs ebben semmi különös. Már csak azért sem, mert az anyagi terheket jórészt az Európai Unió viseli.

Az Orbán-kormány közben kettős játékot játszik – folytatta –, az „egészen röhejes” Kirill-ügy is jól mutatja, hogy Orbán Viktor kikacsintgat orosz irányba az EU-ból.

(A magyar kormány nem volt hajlandó beleegyezését adni az Oroszország elleni újabb szankciókhoz, amíg a beutazási tilalom és vagyonbefagyasztás alá vonható személyek listájáról nem törölték a háborús uszítónak tartott Kirill pátriárkát, az orosz ortodox egyház fejét – a szerk.) Kaltenbach máskülönben úgy gondolja, hogy nincs ütőkártya Putyin kezében Orbánnal szemben.

Inkább arról lehet szó, hogy Orbán hasonló személyiség, mint Putyin: csak nincs akkora hadserege...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.