A MAGYAR KISMAMÁK ÚGY ÉRZIK, MAGUKRA HAGYTA ŐKET AZ ÁLLAM

QUBIT
Szerző: SZABÓ ATTILA
2022.06.17.

Aki ma Magyarországon gyereket akar szülni, az a családpolitikai intézkedések révén legfeljebb anyagi jellegű támogatásra számíthat, de a mentális egészség megőrzését segítő szociális védőháló hiányzik, így az állam gyakorlatilag magukra hagyja a nőket a csecsemőgondozás jelentette kihívásokban. Többek között erre a megállapításra jutott Takács Erzsébet, az ELTE TÁTK Társadalomelmélet Tanszékének vezetője, aki tavaly közzétett kutatásában azt vizsgálta, hogy mennyire kapnak támogatást a nők a szülés körüli időszakban.

Takács alapvetően interjús kutatást végzett, de az eredményeit elméleti és történeti keretbe is beillesztette. Tanulmánya arra mutat rá, hogy az állam szerepvállalásának visszaszorulásával és az intézményes szakértői tudás leértékelődésével a rendszerszintű gondolkodás is háttérbe szorult. Nincs olyan intézmény, vagy legalábbis eltűnőben van az a szakmai közeg, amely a kisgyermekes nők segítésén ilyen léptékben gondolkodna.

A 20. század egyik nagy vívmánya volt, hogy minden segítő szakma autonóm cselekvőkké igyekezett formálni az általa támogatottakat. Ez a célkitűzés persze azzal járt, hogy az egyének elfogadták az olyan univerzális értékeket, mint a tudományos igazságosság, és ezzel együtt képessé is váltak a kritikai szemléletre, például meg tudták kérdőjelezni a konvenciókat. A rendszerszintű szakmai gondolkodás eltűnésével ezek a célok is elhalványulnak.

Az állam visszaszorulása és a szakmaiság megkérdőjelezése oda vezet, hogy a rendszerben részt vevő segítők autoritása gyengül, és emiatt a segítők állandó igazolási kényszerben vannak. Az orvos, a védőnő, a szociális munkás tudása és szándékai sokszor magyarázatra és igazolásra szorulnak az adott szituációban, és ez meglepő módon a segítő pozícióban lévő személyek kontrolligényét növeli...

ITT OLVASHATÓ