Szerző: BODNÁR JUDIT LOLA
2022.05.11.
Sokszor említi interjúiban, hogy nincs már kedve a közélettel foglalkozni.
Igen, mert annyira nehéz már izgalmasat mondani erről. Illetve most teljesen inkognitóba is vonultam a saját országomban, mert azzal védekezem az egészségem megóvása érdekében, hogy nem olvasok az interneten semmi közéletet, belpolitikát, külpolitikát, mert már reggel fél 8-kor anyáztam sokszor. És most már egy hónapja nem olvasom a híreket, csak könyvet olvasok és zenét hallgatok. Ez a közöny, ez az apátia a legrosszabb, de a gyerekeim miatt észnél kell lennem, óvnom kell magamat. Ha ez struccpolitika, akkor az.
A besúgó című sorozat kapcsán beszélgetünk, ami a ’80-as évek második felében játszódik, és ha nem is pont annyi idős, mint a sorozat főszereplői, de ön ekkor volt fiatal. Akkor kevésbé feküdt rá a mindennapokra a politika?
1985-ben tizennégy éves voltam, és nagyjából a sport töltötte ki a mindennapjaimat, sportsuliba jártam. ’86-ban kezdtem a gimnáziumot, így ez az egész miliő, amit a sorozatban megteremtettek, abszolút ismerős volt, egészen nosztalgikus érzés. De az a karakter, amit én játszok, nem volt nagyon jelen Nyíregyházán, és amiről szól, abból is keveset éreztem. Egy-egy május elsejei felvonuláson adogattuk egymás kezébe a Lenin-képet, hogy ki dobja el, én nem viszem, én sem viszem! Meg voltak például teljesen értelmetlen dolgok. Menetdal-versenyek, ahol lopkodtuk az ifjú gárdisták kezéből a fáklyát, meg stadionokban egyszerre kellett tornázni meg zászlót mozgatni, mint most Észak-Koreában, és akkor arra gyakoroltunk. Meg virágkarnevál, ahol kamionok tetején krizantémból kiraktak egy ökröt. Meg Nyíregyházán jonatán fesztivál, ahol almából építettek biciklit, szóval valami brutálisan értelmetlen dolgok voltak. De azért csináltuk. Aztán ott volt a Kék fény, a Derrick, a szombat esti filmkoktél, a cirkusz világa, a Szexmisszió című lengyel film. Az ember megpróbálja a nosztalgiáról leszedni azt a mézes-mázas dolgot, és megnézni, mi az, ami igazán jó volt.
És mi volt tényleg, igazán jó?
Például a ’80-as években rendkívül izgalmas volt a színházi világ, a kaposvári színházzal, a fiatal Katona József Színházzal, és rendkívül izgalmas volt a filmes világ. Gothár Péter, Bacsó Péter, Szabó István, Fábri Zoltán, Huszárik, jöttek az ifjú, feltörekvő, underground filmesek, Xantus Jánostól kezdve Tarr Béláig. Akkor még ezt nyilván nem tudtam, de a ’80-as évek végén már ezeket tapasztaltam. Őrülten rajongva jártunk alternatív koncertekre, feljártunk a Fekete Lyukba, vagy ott volt a Human Rights Now koncert ’88-ban, nyolcvanezer ember volt a stadionban, köztük én is, Bruce Springsteen, Peter Gabriel, Tracy Chapman, Youssou N’Dour, Hobo. Ezek óriási dolgok voltak, hozták a friss szelet. A televíziózásnak is volt egy nagyon komoly kultúrája Déri Jánostól Antal Imréig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.