Szerző: PAPP JÓZSEF
2022.05.07.
Orbán Viktor negyedszerre alakíthat olyan kormányt, amely mögött kétharmados többség áll. Ez ideális helyzet minden politikusnak: összes elképzelését valóra válthatja, országa szárnyalhat. Orbán Viktor tizenkét éves kormányzása alatt azonban Magyarország elveszítette relatíve jó pozícióját a térségben, a teljesítménymutatók szerint leszakadt a gazdagabb Csehországtól és Szlovéniától, a legszegényebbek pedig megközelítik vagy beérik (Románia, Bulgária).
Hogyan lehetséges az, hogy az egymást követően háromszor újraválasztott politikus – ilyen háttérrel – gyenge kormányzati teljesítményt nyújtson? Úgy, hogy Orbán Viktor nem a minden tettével a köz javát szolgáló államférfiak mintáját követte, hanem a populizmus veszélyes útjára lépett.*
De mi is valójában a populizmus? Erről egy nagyon pontos összefoglaló olvasható a portfolio.hu-n. E szerint a populizmus a társadalmat két homogén és egymással antagonisztikus ellentétben álló csoportra osztja: „egyszerű emberekre” és „korrupt elitre”. (Orbán esetében ez a balliberális oldal.) A populizmus „a politikai hatalmat korlátozó intézményeket, fékeket és ellensúlyokat a népakarat érvényesülését gátolni akaró korrupt elit eszközeinek tekinti. Igyekszik azokat felszámolni vagy megkerülni.” A populisták „olyan politikai környezetet és intézményrendszert építenek ki maguk körül, amely védi őket a kívülállók fenyegetéseitől. Ebben a környezetben a „törzsi” vezető autoritása megkérdőjelezhetetlen, véleménye kinyilatkoztatás. „A populista politikai rendszert könnyen fel lehet ismerni a »néppel« folytatott kommunikációjáról.”
Ezek az ismérvek tökéletesen illenek Orbán rendszerére: az maga a vegytiszta populizmus. De a populista gazdaságpolitikának súlyos következményei vannak: „A gazdasági populizmus …. hajlamos figyelmen kívül hagyni elemi közgazdasági összefüggéseket. Ez utóbbiakat nem egyszer antiglobalista ellenségképbe terelt nemzetközi szervezetek diktátumaként tüntetik fel. A »neoliberális főáram« megnevezést definiálatlan szitokszóként használja az irányzat, és vele szemben minden, esetenként kellően át nem gondolt gazdaságpolitikai alternatívát pártol. Inkonzisztens jellege miatt a gazdasági populizmus végső soron gyengíti a piacgazdasági intézményrendszert.”
Ez az oka annak, hogy az elmúlt évtized kedvező világgazdasági környezetében a magyar gazdaság lemaradt a térség országaitól, hiába a kétharmados háttér. A gazdasági racionalitás mellőzésének súlyos következményeit jól szemlélteti az, ahogy a populizmus vegykonyhájában csodafegyverként kitervelt rezsicsökkentés Oroszország váratlan ukrajnai agressziójának hatására visszafelé sült el, és hogy ez mennyire gúzsba köti a populista ígéretek rabjává tett kormány kezét.
Az, hogy milyen okból (zsarolásból vagy Putyin és Orbán alkujából) is lett a rezsicsökkentés az orbáni uralom egyik legfőbb pillére, végül is mindegy. Tény, hogy a Putyinnal való együttműködés óvatlanná tette Orbánt, aki elmulasztotta – pedig kormányfőként az egyik legfőbb kötelessége lett volna – azt, hogy az ország orosz gáztól való függőségét enyhítse. Emiatt Magyarország orosz kitettsége a legmagasabb az Európai Unióban: a Qubit tanulmánya szerint 2020-ban a teljes energiafelhasználásból az orosz gázimport aránya nálunk elérte a 35 százalékot, miközben az uniós átlag nem haladta meg a 10 százalékot sem. Magyarországon az orosz behozatal részesedése a teljes gázimportból 95 százalék volt, az uniós átlag pedig 40 százalék alatt maradt!
Az Orbán-kormány szinte nem tett semmit 12 év alatt azért, hogy a gázfogyasztás mérséklődjön, és a lakosság energiafelhasználási szerkezete megváltozzon, sőt, sokáig kifejezetten abban volt érdekelt, hogy a gázimport ne csökkenjen, mert a kijelölt NER-cég hatalmas összegeket kereshetett azon, hogy az orosz gáz egy részét a hosszú távú egyezményben meghatározott ár alatt szerezhette be. (A saját zsebbe történő üzletelés is a populizmus egyik jellegzetes velejárója.)
Putyin háborúja és nyomában a tartósan magas szinten stabilizálódó gázárak azonban rávilágítanak az Orbán-kormány elképesztő felelőtlenségére, a rezsicsökkentés irracionalitására és egyben tarthatatlanságára is. Hiába van feltüntetve a rezsiszámlákon, hogy a kormány jóvoltából mennyi a felhasználási hely megtakarítása, előbb vagy utóbb mindenkinél világossá válik, hogy nincs ingyen ebéd. A hatósági ár és a piaci ár különbözetét az átcsoportosított adó és/vagy a felpörgő infláció formájában (a gázt piaci áron kapó felhasználók a pluszköltségeket beépítik az áraikba) mindenkinek meg kell fizetni. Csak erre az évre 1300 milliárd forintra becsülik azt az összeget, amellyel az államnak a gázt szolgáltató MVM-csoport veszteségét ellensúlyoznia kell.
A választásokra időzített pénzszórások, a rezsicsökkentés fenntartása, a megugrott államadósság kamatterhei és más, a választópolgárok korrumpálását szolgáló osztogatások a tavalyi, rekordméretű 5000 milliárdos deficitnél is nagyobb költségvetési hiányt fognak előidézni ebben az évben. A szaksajtó 1000-1500 milliárd forintos megszorító csomagot vizionál.
A populista narratívák csapdájában vergődő gazdaságpolitikáról nehezen hihető, hogy ennek a helyzetnek a hatékony kezelésére jó válaszokat tudna adni. A legnagyobb problémát okozó rezsicsökkentéshez egyelőre biztosan nem fognak hozzányúlni, mert ez óriási presztízsveszteség lenne. Vagy ha mégis, akkor Brüsszel lesz a felelős, mert az embargó elrendelésével „atombombát” dob a magyar gazdaságra. Orbán – vérbeli populistaként – az Európai Bizottságra próbálja kenni azt, ami teljes egészében az ő sara: az orosz kitettségre alapozott rezsicsökkentési trükk.
Vegyük sorra, milyen lehetőségek maradtak a populista kormány számára:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.