2022. május 29., vasárnap

KÖZTERÜLETEN TILTOTTÁK A FOTÓZÁST DEBRECENBEN, MASSZÍV CSENDHÁBORÍTÁS KAPOSVÁRON - AZ ÁTLÁTSZÓ VIDÉKI LAPSZEMLÉJE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2022.05.29.


Debreciner: Tiltották, megírtuk, s már nem tiltják a debreceni városházi építkezés környéki fotózását

Közterületen végzik egy középület felújítási munkálatait közpénzből, mégis táblák hirdették, hogy fényképezni szigorúan tilos a debreceni városháza mögött. A Debreciner azért készített fotókat, majd ezeket megosztotta a Facebookon. A posztra rengetegen reagáltak felháborodva. Másnapra eltűntek a táblák.

SzabadPécs.hu: Orbán Viktor döntött: már nem Mikes Éva, és nem is baranyai a Dél-Dunántúl kormánybiztosa

Új koncepció szerint választott Orbán Viktor területfejlesztési kormánybiztosokat, így gyakorlatilag a Dél-Dunántúl fejlesztési stratégiájáért eddig felelős Mikes Évát leváltották. Ahogyan a másik három korábbi kormánybiztos sem folytatja. A Dél-Dunántúl fejlesztését Móring József kapta meg, aki Somogy megyei, azon belül is Marcali és térségéért felelős országgyűlési képviselő – írja a SzabadPécs.

Nyugat.hu: Cégpapírok sorakoztak több kilométer hosszan a Vas megyei árokparton

A lap egyik olvasója hívta fel a figyelmet, hogy Tanakajd és Vasszécseny között céges papírokat szórtak szét mintegy hat kilométer hosszan. A dokumentumok, amelyek jó néhány évvel ezelőtti dátumozásúak, egy szakértő szerint nem tartalmaztak érzékeny pénzügyi adatokat vagy céginformációkat. A cég a lap megkeresésére elmondta, az iratokat egyik telephelyről vitték a másikra, amikor elvesztették azokat.

Kecsup.hu: Eladták az önkormányzati telket, most a Bajza utcai kiserdő helyére építenék a bölcsődét

A Széchenyivárosban, a Bajza József utcában május eleje óta nem csitulnak a kedélyek, amióta Engert Jakabné (Fidesz) alpolgármester a helyi lakosokat azzal szembesítette, hogy a sorház előtti kiserdőt kivágják és a helyére zöldítéssel együtt négycsoportos bölcsődét építenek. A helyi lakosok nem a bölcsődeépítés ellen, hanem a helyszín kiválasztása ellen tiltakoznak, ami szerintük a jobban megközelíthető Irinyi utca Bolyai Gimnáziummal szembeni sarki építési területen lenne a megfelelőbb. Ha azt nem értékesítette volna az önkormányzat – írja a KecsUP.hu.

KaposT.hu: Érik a botrány: kaposváriak ezrei töltötték ébren az éjszakát a Városligetben bömbölő tuc-tuc zene miatt

Úgy tűnik, nem sikerült túl fényesre az új felállású „kulturális” programszervezés Kaposváron: a Rippl-Rónainak nevezett fesztivál első napján olyan hangos zene töltötte meg a hét domb övezte Kapos-völgyet, hogy a város legtávolabbi pontjain is tisztán kivehető volt, mit mond a szpíker. Mindez hétköznap éjjel, iskola- és munkaidőben hajnali négyig. Rendőrségi körökből származó információink szerint nagyon ritkán fordul elő, hogy ennyi, csendháborításról szóló bejelentés érkezzen az ügyeletükre. Szita Károly polgármester elismerte, hogy a szervezők felelőssége volt a csendháborítás, és megígérte, hogy ezek után csupán éjfélig fognak tartani a rendezvények.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.