Szerző: DIREKT36
2022.05.17.
A találkozót a hódmezővásárhelyi polgármester régi szövetségese, Kész Zoltán korábbi parlamenti képviselő szervezte, aki előzőleg megkért két tapasztalt kampánytanácsadót, hogy állítsanak össze egy tervet Márki-Zaynak. Az egyikük Tóth Péter volt, aki korábban Kész kampányait is vezette, és irányított számos sikeres kampányt Budapest 13. kerületében (ahol az apja, Tóth József a polgármester), valamint az ország más pontjain. A másik meghívott tanácsadó az országos politikában szintén régóta jelenlévő Ruff Bálint volt, aki jelenleg többek között Botka László szegedi polgármester mellett dolgozik.
A találkozó egy újbudai lakásban volt, ahova Márki-Zay már láthatóan fáradtan érkezett. A négy férfi egy üveg borral és egy tál mogyoróval megterített asztal köré ült le, majd a tanácsadók elkezdték magyarázni, hogy szerintük milyen stratégiát kellene követnie a politikusnak. Tóth és Ruff elmondta neki, hogy a siker érdekében tovább kell haladnia azon az úton, amelyen az előválasztási küzdelem során elindult. Márki-Zay azzal tudott győzni, hogy kívülállóként, az ellenzéki pártoktól független szereplőként tűnt fel, és olyan embereket – köztük fiatalokat – is meg tudott szólítani, akik nemcsak az Orbán-kormánnyal, hanem általában a politikai rendszerrel voltak elégedetlenek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.