„HA TUDOM, MI AZ AZ AUSCHWITZ…” – ÍGY VÁLT A HALÁLTÁBOR A LEGNAGYOBB MAGYAR TEMETŐVÉ

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2022.05.05.

Ördögi feladatot szabtak a Magyarországra 1944. március 19-én bevonult németek a követelésükre felállított Zsidó Tanácsra: noha együttműködésük esetén kíméletet ígértek, a nácik egyedüli célja a halálra szántak megnyugtatása volt. Ebben a helyzetben a Tanács munkájában résztvevők egyszerűen nem hozhattak morálisan helyes döntéseket – ez derül ki az egykori budapesti hitközségi vezető, Munkácsi Ernő Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához című, 1947 után most újra megjelent kötetéből. Nyomasztó alászállás a pokolba.

Napfényes vasárnap volt 1944. március 19-e. A budapesti zsidó hitközség Síp utcai székházában egy ijedt tisztviselőnő fogadta a rettegett náci titkosrendőrség, a Gestapo embereit. Elmondta, hogy a vezetők nincsenek bent, s mivel a németek látták rajta a félelmet, ravaszul nyugtatgatni kezdték. A nő felengedett, végül azt mondta: „Wir sind kameraden!” [Bajtársak vagyunk!]; férje ugyanis az első világháborúban a Németországgal szövetséges Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében volt tartalékos főhadnagy. „Ebben a mondatban benne volt a budapesti, sőt az egész magyar zsidóság végtelen naivsága, pusztulásukat eredményező naiv optimizmusa” – értékelte a német megszállás után nem sokkal bekövetkező holokauszt ismeretében szívszorító jelenetet Munkácsi Ernő.

A Park Könyvkiadó gondozásában 1947 után újra megjelent Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához című könyvében szereplő értékelés nemcsak a Síp utcai tisztviselőnőre, hanem az 1950-ben elhunyt szerzőre is vonatkozik. Munkácsi Ernő édesapja, Munkácsi Bernát jeles finnugrista-turkológus szakember, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, ő maga pedig jogász, évtizedeken keresztül a Pesti Zsidó Hitközség jogtanácsosa, a Magyar Zsidó Múzeum igazgatója volt.

Képviselője annak az asszimilált, jellemzően fővárosi neológ zsidóságnak, amelynek tagjait a régi Magyarországon „Mózes-hitű magyaroknak” nevezték.

Munkácsi nem sokkal az események után megjelent munkája egyfelől be akarta mutatni, miként történt a német megszállás után az államigazgatás és a csendőrség aktív közreműködésével a magyar zsidóság jelentős részének deportálása. Másrészt saját szerepét is tisztázni akarta. A Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett megszállása után német parancsra felállított Zsidó Tanácsnak ugyan nem volt tagja, de jogi szakértőként segítette annak munkáját. Márpedig a testület feladata elvben a teljes magyarországi zsidóság képviselete lett volna, de hamar kiderült, hogy a nácik a megsemmisítőtáborokig vezető politikájuk kiszolgálását várták el. Így a Zsidó Tanács tagjaira és a tevékenységükben közreműködőkre a kollaboráció árnyéka vetült – ennek cáfolataként írta meg Munkácsi Ernő, pedáns jogászként, saját védőbeszédét. Tevékenységét többen élesen bírálták, így például Fisch Henrik kápolnásnyéki rabbi, aki a könyvben is közölt vádiratában a vidéki zsidóság deportálásával kapcsolatos tétlensége miatt Munkácsit bűncselekménnyel vádolta meg...

ITT OLVASHATÓ