Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.05.24.
Az Igazgyöngy ügyét, az esélyteremtést, a gyermekszegénység elleni küzdelmet úgy érzem, egyre nehezebben lehet képviselni a rendszeren belül, ugyanakkor kell, hiszen a megoldásokat csak a rendszer működésében lehet megtalálni, ott, azokban a hézagokban, ahol azok felfejlődtek.
Nem lehet a munkánk egy civil „zárvány”, a kezdetektől arra törekedtünk, hogy a megoldást közösen, a helyi intézményrendszerrel együtt keressük. Helyi beágyazódással kell dolgoznunk, nem egymás ellen, hanem egymást támogatva. Ezt kell folyamatosan szem előtt tartanunk, és így szervezni a munkát.
Mindeközben folyamatos veszteségérzésem van, mindenben, a közoktatás „rendteremtő”
átszervezésében, a kultúrában, az egészségügy működésében, az esélyteremtés folyamatos nehezülésében, a fókuszok átrendeződésében, a problémákat elfedő sikerkommunikációban, ami mind csak nehezíti a munkát. És veszteségérzésem van a partneri viszonyban működésben, a szakmai szempontok kiszorulásában, az ideológiai átrendeződésben is.
Tudom, ha befognám a szám, és csendben alkalmazkodnék mindenhez, elengedném ezt az egész megoldáskeresést, és elfogadnám a központi utat, nem tépelődnék ennyit. De nem
Tudom, ha befognám a szám, és csendben alkalmazkodnék mindenhez, elengedném ezt az egész megoldáskeresést, és elfogadnám a központi utat, nem tépelődnék ennyit. De nem
megy.
Túl sokáig hallgattunk így is erről az egészről, amit társadalmi leszakadásnak hívunk. Túl sokáig fogadtuk el, hogy nincs is probléma, megoldódott a különféle pályázati programok hatására.
Most, hogy nehezedik a gazdasági helyzet, emelkednek az árak, nincs szakképzett munkaerő, stb. mindenben kihangosodik a leszakadás problémaköre is. És mindenki túl akarja élni, mindenki keresi az utat ehhez.
Nagy kérdés, hogy ebből hogyan lesz olyan rendszer, egy olyan működés, amiben a túlélést valahogy mindenki megtalálja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.