Szerző: VALUSKA LÁSZLÓ
2022.05.23.
Jelenkor, 2022, 480 oldal
Hogyan lehet folytatni az írást a nagyon személyes összegzőmunka, a Világló részletek után? Megjelent Nádas Péter új regénye Rémtörténetek címmel, amely sötét történeteket mesél a hétköznapokról, amikor az ösztönök kontrollálhatatlanul tesznek tönkre életeket. A hét könyvéhez a hetvenes években kezdett jegyzeteket készíteni az író, majd a berlini levéltárból visszakérve azokat, megírta thrillerszerű regényét, hogy a Gonoszról, a bűnről beszéljen - rengeteget káromkodva.
Nádas Péter életműve kerek egésszé vált, miután legszemélyesebb könyve, a Világló részletek megjelent. Amikor a Jelenkor Kiadó sajtóközleményében azt írta, hogy új könyve meglepetés, azt kivételesen tényleg így kell érteni: nemcsak az olvasókat, hanem a kiadót, sőt azt hiszem, önmagát is meglepte vele. A Rémtörténetek írása, jegyzetelése, mint az majd a hamarosan megjelenő interjúnkból is kiderül, már az 1970-es években elkezdődött, vagyis azután, hogy megjelent első novelláskötete, A Biblia, amiről podcastunkban is beszélt, illetve azelőtt, hogy 1977-ben az Egy családregény végét kiadták volna. A jegyzeteket akkor félretette, majd az elmúlt évtizedben összes kéziratát és szövegét a berlini levéltárnak adta, ahonnan ki kellett kérnie, mert nem hagyta nyugodni az ötlet.
Amikor először hallottam arról, hogy Nádas Péter újabb regénybe kezdett, meglepődtem: életműve úgy építkezik a kezdetek óta, mintha előre pontosan megtervezte volna pályáját, aminek sarokkövei az Egy családregény vége, az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek vagy a Világló részletek. Ez utóbbi után nehéz volt elképzelni, hogyan folytatja az írást, ha egyáltalán még akar írni. Tarr Béla A torinói ló után nem rendezett több filmet, művészi szempontból elvégezte programját....
Összefoglaló
Meglepetés, nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk.
A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.
A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.
Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához
kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket.
Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.
"Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amiből lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az ő drágalátos szülőhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezőn, az erdőn, a málnásban, a pajták között a szérűn közvetlenül a temetődomb alatt, mert az örökös nyárutói tűzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésből ne capcaráljon magának, a pajtát mezőőr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdőkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belőle, és az egészet magának leszedje, ők is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelőn, a sok buzgárnál és a közeli szőlőkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek."
Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.
"Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amiből lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az ő drágalátos szülőhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezőn, az erdőn, a málnásban, a pajták között a szérűn közvetlenül a temetődomb alatt, mert az örökös nyárutói tűzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésből ne capcaráljon magának, a pajtát mezőőr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdőkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belőle, és az egészet magának leszedje, ők is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelőn, a sok buzgárnál és a közeli szőlőkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.