Szerző: KOCSIS ÁRPÁD
2022.05.10.
Áder János 2022. május 10-én elbúcsúzott a Sándor-palotától. Tíz évig volt Magyarország köztársasági elnöke. De ne engedjük, hogy a megnevezés félrevezessen bennünket.
Magyarország már nem köztársaság, s erről éppen az az alaptörvény szól, amelynek ismeretében Áder János az ősdöntését meghozta, és amelynek szellemében eljárt. Arról, hogy az a tíz év, míg államfőként tevékenykedett, dicstelen tíz év volt, ő nem tehet. Államfőként korlátozott jogkörei voltak, a hatalma jelentéktelen. S azzal, amivel élhetett volna, s elődei éltek is, mármint a tekintéllyel, Áder János nem rendelkezett.
Összevetni őt Göncz Árpáddal, Mádl Ferenccel vagy Sólyom Lászlóval nevetséges és értelmetlen. Az a Magyarország, amelynek a szolgálatában ők megbecsült, félt, szeretett és tisztelt köztársasági elnökök voltak, kimúlt és lassan elfelejtődik.
Bevett nézet, hogy Magyarországon az államfő a „nemzet egységét testesíti meg”. Ez azon a feltételezésen alapul, hogy a „nemzet” egynemű, következésképpen „megtestesíthető”. Az államfő álljon a pártok felett, ne politizáljon, ne köteleződjék el, ha valamit, akkor a nemzetet testesítse meg. Az elvárás apolitikus indíttatása nyilvánvaló. Ilyen hangokat legutóbb éppen az államfőválasztás során halottunk, amelyekbe félreérthetetlenül beleszövődött a hüledezés, hogy a következő államfő nő lesz. A politikaellenes kitétel kapcsolja hozzá az államfő személyéhez a jog védelmét, melyet a szuverenitásával kellene biztosítania. Mintha a jogalkotásban nem érvényesülnének osztályszempontok. Ez a felfogás a status quóhoz rendeli az államfőt, feltételezve, hogy a politikai közösséget nem a hasadások, törések és viták formálják – ami alól senki nem vonható ki, legkevésbé Magyarország első számú közjogi méltósága...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.