Szerző: KOVÁCSY ZSOMBOR
2022.05.11.
A nemzet háziorvosai
Köztudott, hogy sok múlik az alapellátáson – kit képes helyben meggyógyítani az orvos és kit utal tovább, segíti-e egészségünk karbantartását, meg tudja-e szervezni a huzamos kezelést igénylők kontrollvizsgálatait, ápolását. Az új miniszter/államtitkár mégis rendre az egyetemi klinikák, országos intézetek, regionális centrumkórházak bűvöletében kezdi meg a tevékenységét. Ritkán nyüzsögnek falusi háziorvosok a miniszter előszobájában; inkább a nagy hatalmú országos szaktekintélyek sürgetik saját intézményük számára előnyök biztosítását. Így aztán nem csoda, hogy az alapellátás háttérbe szorul, amire a legjobb példa a 2015-ben az Országgyűlés által végre elfogadott új szemléletű törvény, melyet 2021-ben követett az első érdemi lépés a háziorvosok együttműködését szolgáló praxisközösségek létrehozásáról. Öt és fél év alibifoci, miközben lassan a 10 százalékot verdesi a betöltetlen körzetek aránya.
Időnként felmerül az utóbbi évtized egészségpolitikájának csodafegyvereként az államosítás a többnyire vállalkozás formájában működő praxisok vonatkozásában is. Igaz, hogy a háziorvos-társadalom számára sokszor inkább nyűg az önálló működés, a közszférában kialakított parancsuralmi rendszerbe mégis nehezen lehetne beterelni ezt az önállósághoz szokott szakembergárdát. Az egészségügynek ez az a szegmense, ahol igazán nagyot lehetne javítani az egész rendszer működési hatékonyságán: a praxisok együttműködését segítő, például nem orvos szakemberek közös foglalkoztatását megkönnyítő, az információs technológia (így a telemedicina) eszköztárát fejlesztő programok ezt szolgálhatják, ugyanakkor a háziorvosok totális téeszesítése csak újabb kontraproduktív elemmel terhelné meg a mozgásképtelen, fejnehéz állami rendszert.
Úgy gondolom, itt jó esély van arra, hogy győz a józan ész: a háziorvosok önállósága megmarad, és erős ösztönzők, központi pályázatok segíthetik majd az alapellátás megújítását...
Köztudott, hogy sok múlik az alapellátáson – kit képes helyben meggyógyítani az orvos és kit utal tovább, segíti-e egészségünk karbantartását, meg tudja-e szervezni a huzamos kezelést igénylők kontrollvizsgálatait, ápolását. Az új miniszter/államtitkár mégis rendre az egyetemi klinikák, országos intézetek, regionális centrumkórházak bűvöletében kezdi meg a tevékenységét. Ritkán nyüzsögnek falusi háziorvosok a miniszter előszobájában; inkább a nagy hatalmú országos szaktekintélyek sürgetik saját intézményük számára előnyök biztosítását. Így aztán nem csoda, hogy az alapellátás háttérbe szorul, amire a legjobb példa a 2015-ben az Országgyűlés által végre elfogadott új szemléletű törvény, melyet 2021-ben követett az első érdemi lépés a háziorvosok együttműködését szolgáló praxisközösségek létrehozásáról. Öt és fél év alibifoci, miközben lassan a 10 százalékot verdesi a betöltetlen körzetek aránya.
Időnként felmerül az utóbbi évtized egészségpolitikájának csodafegyvereként az államosítás a többnyire vállalkozás formájában működő praxisok vonatkozásában is. Igaz, hogy a háziorvos-társadalom számára sokszor inkább nyűg az önálló működés, a közszférában kialakított parancsuralmi rendszerbe mégis nehezen lehetne beterelni ezt az önállósághoz szokott szakembergárdát. Az egészségügynek ez az a szegmense, ahol igazán nagyot lehetne javítani az egész rendszer működési hatékonyságán: a praxisok együttműködését segítő, például nem orvos szakemberek közös foglalkoztatását megkönnyítő, az információs technológia (így a telemedicina) eszköztárát fejlesztő programok ezt szolgálhatják, ugyanakkor a háziorvosok totális téeszesítése csak újabb kontraproduktív elemmel terhelné meg a mozgásképtelen, fejnehéz állami rendszert.
Úgy gondolom, itt jó esély van arra, hogy győz a józan ész: a háziorvosok önállósága megmarad, és erős ösztönzők, központi pályázatok segíthetik majd az alapellátás megújítását...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.