Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.05.22.
Én is leírtam, elmondtam, mennyire idejétmúltnak és szakmaiatlannak tartom a rendőrségi attitűdöt a közoktatás irányításában, hogy számomra vállalhatatlan pedagógiailag az újabb iskolarendőrök beállítása, vagy a kamerarendszer, no meg a tanári gondolkodás, szerep helyett a további központosítás erősítése. Mindez a rend jegyében.
Szegény Ranschburg, Vekerdy…jó, hogy nem élték meg, mivé lesz az oktatásirányításban mindaz, amit ők egész életükben próbáltak megértetni és a rendszer, a pedagógiai gondolkodás részévé tenni.
Most nem megyek bele, hogy mikor volt ez a “rend” így szempont az oktatásban, de félő, hogy az igazgatók a gondolkodás nélküli végrehajtó szerep mellé kapnak majd konkrétabbakat is. Hogy mire gondolok? Nos, hallottam efféle kirívó eseteket korábban is, most ez feltehetően gyakori lesz. A tanórák alatt a folyosón járkáló, a tantermek előtt hallgatózó felettes, aki feljegyzi, hol nincs szerinte rend, hol nem a tanár szava hallatszik ki csupán, hol van túl nagy alapzaj. Esetleg azt is, ki, miről beszél. Mert a rend tartalmilag is meghatározott. Feljegyzi és továbbítja a tankerületnek, hogy ki felel meg az új pedagógiai elvárásoknak és ki nem. Most ez annyira abszurdnak tűnik…. de sajnos benne van a pakliban.
Most inkább arról írok, hogyan látom azt, vajon miért alakult ki ez a helyzet, hiszen az iskolán belüli erőszak azért nem volt eddig ennyire velünk, mint az utóbbi években. Még a rendszerváltás előtt sem merült fel ez így, ebben a formában. Sőt, visszagondolva az egészre, a gyerek akkor sokkal fontosabbnak tűnt az iskolában, mint most. Akkor mi történt?
Mivel pedagógus vagyok, kapcsolódva a közoktatáshoz, no meg e mellett jó ideje a szegregátumok világában próbálom értelmezni a társadalmi leszakadás kérdését, ebben a két dologban én erős kapcsolódást érzek.
Ezt az egészet, amire most ez a döntéshozói reagálás ebben a formában történik, már régen lehetett látni. A társadalmi leszakadásban érintett családokban generációk óta halmozódó, kezeletlen problémák vannak. Mindenben, nemcsak az iskolához való viszonyban. De ha csak ezt nézem, az nagyon markánsan látszik, hogy a szülők, sőt, a nagyszülők generációja sem kapott megfelelő képzést, elképesztő, hogy még mindig vannak analfabéták, a funkcionális analfabéták aránya pedig szerintem nagyon magas, de erről ugye nincsenek adatok, hiszen a feltételezés az, hogy aki elvégzi a nyolc általánost, az tud megfelelően olvasni, szöveget értelmezni.
Aki magántanulóvá válik, ott ez napnál világosabb, de ezt sem hangosítja ki a rendszer, mindenki igyekszik úgy kozmetikázni mindent, hogy ne látszódjon a kudarc, no meg a legfontosabb, hogy szabaduljanak meg tőlük mihamarabb. Nem számít, hogy nem tudnak semmit. Fontosabb, hogy ne kapcsolódjanak tovább a rendszerhez. Hogy ne rontsák az összképet, és a személyes felelősségre lehessen náluk hivatkozni. Mert hiba csak náluk lehet, hiszen a rendszer “tökéletes”.
Az iskolai erőszak legfontosabb oka, hogy már rég nem tudnak megbirkózni a pedagógusok azzal a problémahalmazzal, amit a társadalmi leszakadásban érintett gyerekek behoznak magukka a tantermekbe. Az a szocializációs minta, amit ezek a gyerekek otthon kapnak, nem támogatja az iskolát. Az iskola hatása pedig leamortizálódik az otthoni közegben. Teljesen más értékrend, más üzenetek szabályozzák ott az életet, az érdeklődést, a kommunikációt, a viszonyulásokat, amire ráadásul egyre nagyobb hatással van a fogyasztói világ, és a digitális tér, ami megsokszoroz mindent…de nem azt és nem úgy, ahogy azt az iskola elvárja. Ma a kortárs csoport hatása is sokkal erősebb, mint a pedagógusé. Annak is van egy értékrendje, ami, ahol sok a hátrányos helyzetű gyerek, ott gyorsan erővé formálódik. És akkor még nem beszéltünk a generációs szegénységből hozott hátrányokkal, ami elképesztő mértékű…mindenben. A hátrányok lefaragásával pedig nem állunk jobban most sem. Sőt. Egyre többet hallani a szakemberektől a kasztosodást az oktatásban, amit az egyházi iskolarendszer is támogat, azzal a szegregáló hatással, amihez állami segédletet is kapnak. A miniszteri meghallgatáson elhangzott az is, hogy az egyházak közoktatási szerepét tovább fogják erősíteni.
Kellett volna a döntéshozóknak látni, már sokkal korábban, hogy ez lesz. Ha az általános iskola megfelelő alapkészségek nélkül engedi tovább felső tagozatba, középiskolába a gyerekeket, azzal a szocializációval, amiben élnek, ott nem lehet a központi tanterv elvárásainak megfelelni. Ott nem a tanulásban találják meg a önmagukat, ott keresnek mást, amivel kompenzálhatják a kudarcokat, ami az iskolában végig érte őket. Konfliktuskezelési módokat, kommunikációs mintákat, értékrendet pedig otthonról hoznak. Onnan, ahol a családon belüli erőszak gyakran természetes része az életnek.
Van, aki ezt tagadja. Azt mondja, a jobb társadalmi státuszúak iskolában is van erőszak, mert ott van pl. a drog, vagy rossz szülői minta máshol is van. Nyilván van ilyen is. De meggyőződésem, hogy ahol szegregálódó vagy szegregált iskolák vannak, ott ez általános. Hogy ezekből mennyi hangosodik ki a média által, nem tudom, de hogy töredéke csak, ebben biztos vagyok. Mert a kihangosodó esetek előtt rengeteg verbális agresszió van. Az iskola erőszak nem olyan, mint egy váratlan bomba. A kezeletlen problémák lassú, kitartó előrenyomulásában és az eszköztelen pedagógusok kínlódásaiban folyamatosan látni a felfejlődését.
Pontosan tudom, milyen különbség van iskola és iskola között. Tanítok szegregált tanulócsoportban is, olyan gyerekeket, akiknek a szüleivel, családjával is dolgozunk, próbáljuk segíteni őket a túlélésben, és abban is, hogy legalább a gyerekeiknek egy másfajta életstratégiát építhessenek.
Mindig kiemelem, hogy nem ügyeket kell kezelni, ahogy ma ezt a rendszer teszi, hanem az okokkal kell foglalkozni. Erőszakkal, a nyilvánvaló erőfölénnyel nem lehet megszüntetni az okokat. Ahhoz másfajta munka kell, kitartó, türelmes, empatikus attitűddel. A rendőrség feladata nem az okokkal való törődés, hanem a szabályok betartása, az azokat megszegők ügyeinek rendezése, kényszerítő eszközökkel. (Nyilván ezek mellett más is, tudom, és azt is, hogy mi a Belügyminisztérium feladata és hatásköre, de az iskolarendőr, a kamerarendszer, a rendteremtés hangsúlyozása miatt csak ezt emelem ide.) Ők egy folyamat adott szakaszában kapcsolódnak be, erre van tudásuk, hatáskörük. Akkor van dolguk, mikor valaki megszegi azokat az állam által meghozott szabályokat, amelyek a társadalmi normához igazodnak. (Na, ebbe most nem megyek bele jobban…hogy hol van ez a norma most.)
A közoktatás a folyamatnak egy másik szakasza. Ott a világ működésének megértetése, az ehhez szükséges tudások és készségek fejlesztése történik. Ebben benne van minden, az alapkészségektől, a korszerű tudástartamig, a szociális készségektől a kreativitásig.
Szolgál elég példával a történelem arra, hogy a fenyegetéssel fenntartott rend miféle, egy életre meghatározó terhet ró gyerekként az emberekre. Azokkal a sérülésekkel élve, melyeket így szereznek, nem lehet kiteljesedett felnőttkor. Ráadásul azt is tudjuk, hogy ezeket a sérüléseket hogyan adják tovább a gyermekeiknek. Szóval a hatás sokáig rombol.
A kényszerítés a korszerű pedagógiának nem eszköze. Ráadásul így a pedagógusok sem fogják majd törni a fejüket, hogyan lehetne motiváltabbá tenni a gyerekeket, hiszen majd megoldja helyettük kívülről a rendszer. Innen a felelősség is kiveszhet, és előjön az “én leadtam az anyagot, tőlem ezt várják el” viszonyulás. A motivációt, a figyelmet kényszerítse ki az iskolarendőr. Neki az a dolga. Meg, majd jól megnézik a kamerafelvételen, ki nem figyelt, ki mit csinált az órán. És? Beszélhetünk-e így pedagógiáról? Mivé silányul így az egész?
Persze érdekes lesz, ha a probléma tovább nő, és ez sem lesz elég. Akkor mi következik? Megkettőzik az iskolarendőröket? Még több kamerát szerelnek fel, mert majd ott fognak verekedni, ahová nem lát el a kamerarendszer? Ja, és mit csinálnak azokkal, akiket így tetten érnek? Hogyan büntetik őket? Hova teszik? Kik kezelik majd a problémáikat? Mert az nem fog megoldódni ettől. Ha ennyi elég lenne, akkor a rendőrségnek sokkal kevesebb dolga lenne…. nem lennének visszaesők sem.
Az iskola dolga a gyerekek személyiségének a fejlesztése. Hogy belülről jövő igény legyen a szabályokhoz való igazodás. A rendszerváltás óta azzal a felszabadító érzéssel élhettünk, hogy beleszólhatunk a szabályok alakításába is, és az oktatásban célunk volt, hogy ezt is meg is tanítsuk a gyerekeknek.
Ezért élem meg veszteségként a közoktatás Belügyminisztériumhoz kerülését. A strukturális változások igénye egyre jobban látszik, de az állami válaszok mindig az ellenkező irányba mozdulnak. Nem törekednek az oktatási szegregáció megszüntetésére, hanem mellette rendszerbe állítják a tanodákat, ami a szegregált iskolák működési hiányát pótolja. Nem arra törekszenek, hogy olyan problémakezelést működtessenek, ami az iskolai erőszakot annak kiváltó okaival megszünteti, hanem beállítanak mellé egy külső rendszert, ami azt próbálja meg fenyegetéssel visszaszorítani. Komplex problémakezelésről meg végképp nem beszélhetünk.
Semmi jó érzésem nincs ezzel az egésszel kapcsolatban. Úgy érzem, folyamatosan távolodunk a megoldástól. Süketek párbeszéde zajlik. Bár ez sem jó hasonlat, mert nincs párbeszéd. A “rendhez” ma, úgy látszik, ez sem szükséges.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.