2022. április 9., szombat

MÁRKI-ZAY PÉTER: MOSTANTÓL NEM ELLENZÉK, HANEM ELLENÁLLÁS VAN

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2022.04.09.


Meggyőződésem, hogy nem mindenki akart ugyanúgy győzni, ahogyan én. Van, aki nem is látott rá esélyt – nyilatkozta Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölt, Hódmezővásárhely polgármestere a Népszavának. Betartja azt az ígéretét, hogy pártot alapít.


Tisztázzuk, mi történt a választás éjszakáján az ellenzék eredményváró rendezvényén. Valóban a kifejezett kérése volt, hogy beszédekor csak a családja álljon ön mögött?

– Igen. Felmehettem volna néhány politikussal is a színpadra, de azt az üzenetet, amit megfogalmaztam, meggyőződésem szerint nekem a családom jelenlétében kellett elmondanom.

A pártvezetők közül Donáth Anna (Momentum) és Karácsony Gergely főpolgármester (Párbeszéd) szólalt fel, a többiek idő előtt távoztak, vagy éppen ott se voltak. Nem hiányolta őket?

– Őszintén szólva a választási eredmény akkora traumát okozott, hogy ennek akkor nem tulajdonítottam jelentőséget.

Utólag sem?

– Biztosan volt jelentősége ennek is. Úgy látom, a vereségből nem mindenki akarta kivenni a részét.

A választás előtt a Medián mérte a legnagyobb különbséget a Fidesz javára. Erre ön azt mondta, ha Orbán Viktor tervezte volna így, akkor ugyanezt csinálta volna. Az eredmény ismeretében nem lenne méltányos eljárás, ha bocsánatot kérne a Mediántól?

– De, méltányos lenne. Négy évvel ezelőtt hasonló játszódott le a Mediánnal, akkor is nagyon fájt, és akkor is a Mediánnak lett igaza. Az a véleményem azonban nem változott, hogy egy ilyen felmérésnek a közlése nem segíti az ellenzéki morált, befolyásolja az eredményt.

Csak éppen egy közvélemény-kutató cégnek – optimális esetben – nem az a célja, hogy befolyásolja az eredményt.

– Nekem viszont az volt a célom. Értem, hogy mindenki végzi a maga dolgát, de a Medián-felmérést olyan faktornak láttam, ami az ellenzéki szavazók választási hajlandóságát csökkenti, a kis pártokra leadandó szavazatok számát pedig növeli. Nekem az volt a dolgom, hogy meggyőzzem az embereket, szavazzanak az ellenzékre, mert van esélyünk győzni. Hisz két héttel korábban a Medián még azt mérte, hogy fej fej mellett állunk a Fidesszel. A rendelkezésemre álló legfrissebb számok is pontosan ezt mutatták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.