JÖNNEK A NAGY ELEMZÉSEK...

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.04.04.

Jönnek a nagy elemzések, jöjjenek, ám – meggyőződésem szerint – a képlet soha nem volt ennyire egyszerű, ennyire szimpla, s ennyire mentes minden szofisztikáltságtól. Rengeteg hibáról, tévedésről, ostobaságról lehet és kell majd beszélni (nem lesz könnyű mindez ezekben az indulatoktól fűtött, saját igazunkat feltétel nélkül bizonygatni szándékozó, elfogult, szektás időkben), de meglátásom szerint az egész választás – s aligha véletlenül épp vidéken, de inkább azt mondanám: Budapesten kívül – egyetlen kérdésre egyszerűsödött le: béke vagy háború? Ez lett minden további megfontolás alapja és tárgya, s ehhez az alapkérdéshez képest találták meg a választók minden egyéb problémájukra az egyértelmű és biztos válaszaikat. Orbán – 24 óra leforgása alatt – a béke elkötelezett embere lett. Határozottan jelentette ki, hogy ez nem a mi háborúnk, ettől Magyarországot távol kell tartani. Orbán lett a garanciája mindennek, elsősorban azzal, hogy Putyin és Orbán jó barátok, következésképp Putyin minket nem fog bántani. Orbán ezzel visszamenőlegesen igazolta a többség számára, hogy helyesen politizált, a keleti nyitás jogos volt (bármit is gondoljon vagy mondjon erről a televíziós szakelemző), s egyetlenként helyesen ismerte fel az orosz kapcsolat döntő jelentőségét. Orbán a nyugalom és a jólét biztosítójává lett, hiszen a Nyugat fázik, amott fogynak az energiatartalékok, s még a bivaly erős Németország is az orosz energiaellátmánytól függ, annak kiszolgáltatottja. Hát akkor mit akarunk mi, ráadásul hozzánk folyamatosan érkezik az olcsó gáz. Orbán – csettint elégedetten a választó – roppant ügyesen navigál, őt igazolja a jelen, s ő az egyetlen biztosítéka annak, hogy Magyarország kimaradhatott ebből a borzalomból, s a béke és nyugalom szigete maradhatott.

Folytathatnám, de röviden ez a brutális lényeg. S nem az én állításommal kell vitába szállni, hanem felfogni azt, ami a mindent uraló és lefedő Fidesz-médián eljutott a választókhoz (meg ami nem jutott el hozzájuk), s amit ők igazán fontosnak tekintettek.

MZP épp ellenkezőleg: hogy mondta-e, vagy nem mondta, most már teljesen mindegy, épp elég, hogy ködösen, félreérthetően és félreinterpretálhatóan utalt rá, ezzel kapitális hibát vétve, hogy ha a NATO úgy kívánja, Magyarország is komolyabb szerepet vállal a háborúban. Vagyis – jött a következtetés – ha MZP-től függ, a mi fiaink menetelnek Ukrajna felé, annak minden rettentő következményével: amúgy sincs semmilyen kapcsolatban az orosz elnökkel, Putyin büntetni fog, elzárja a gázvezetéket, oda a rezsicsökkentés, az olcsó és csak a számunkra biztosított energiamennyország! A förtelmes háború kiváló narratíva lehetett volna az ellenzék számára, a Fidesz minden galádságát föl lehetett volna fűzni erre, a biztonságpolitikai kockázattá tett és vészesen magára maradt Magyarországtól, az eljelentéktelenedő forinton át az inflációig, ám ehhez képest Orbán építette föl pillanatok alatt erre a vázra a maga mondandóját, háborúpárti ellenzéket emlegetve, Putyin büntetésével riogatva, s azzal, hogy ha nyer az ellenzék, másnapra megszűnik a fűtés. A választó meg volt győződve arról, hogy MZP és a teljes ellenzék, ha győz, eminensségét bizonyítani kívánja az EU-nál, a NATO-nál, s e bizonyítási vágytól fűtve odaveti az EU-nak és a NATO-nak Magyarországot, miközben Putyinra igen, de a fenti szervezetekre nem lehet számítani: elértek bármit is Ukrajnában?

Orbán a háborúban képes volt a „nyugodt és megfontolt erő” látszatát kelteni, az MZP vezette ellenzék – miközben a szomszédban gyilkos háború tombol – ezzel szemben hozta a bizonytalanságot, a megfontolatlan beszédeket és kijelentéseket, a napi bocsánatkérések közepette megváltoztatott retorikát. Ráadásul ez a retorika ócska mutáns volt, semmi egyéb: MZP kommunikációs tanácsadóinak, s kampánystábjának köszönhetően egyszerűen nem rendelkezett önálló narratívával, hanem baktatott a Fidesz-narratíva után, ezáltal óhatatlanul is felértékelve azt: meg akarta mutatni, hogy ő jobb keresztény, mert neki hét gyermeke van, be akarta bizonyítani „sosem vesztes”, „csodákra képes” megváltói habitusát, napi listákat készítve arról, hány zsidó, hány meleg, hány ez meg az van itt, meg ott, mennyiségi versennyé téve a minősíthetetlent, ráadásul azt, ami eredendően a Fideszé, s amiben a Fidesz legyőzhetetlen, mert egyszerűen jobb abban. Sajnos. Nem maradt szellemi energia önálló beszéd- és fogalmi készlet kialakítására, amelynek oka volt az is, hogy épp a vidék nyelvezetét, gondolkodását, nyelvi- és fogalmi készletét nem sikerült megismerni. Ezzel semmi olyat nem állítok, hogy Budapesthez képest a vidék „elmaradottabb” „rosszabb” stb, egy hatalmas frászt, mindössze azt állítom, hogy más, s olyan, amit budapesti lakásokból vagy pártközpontokból nehéz és reménytelen megismerni, feltérképezni.

Akik pedig abban reménykednek, s most azt hajtogatják, hogy oda se neki, még jobb is, hogy így történt, mert most a Fideszre fog rászakadni a teljes csőd és krach, amibe belelavírozták az országot, azok ismét és újból súlyosan tévednek: önámítás, melynek nagyon-nagyon súlyos ára lehet hamarosan. Akik ezt mondják, nem ismerik a nyugati gondolkodásmódot, nem tudnak az EU-ra (és az USA-ra) leselkedő gigantikus problémákról, nem értik meg, hogy pl. Németországnak szüksége van az összeszerelő üzemmé züllesztett és az olcsó rabszolga-munkaerőt felkínáló, valamint a kicsi piac, de jó piac elve alapján Magyarországra, hiszen az amott már jóval gyengébb színvonalúnak tekintett termékeiknek piac kell, s miután a hazai oligarchák úgyis odakint veszik meg a legjobbat, az itthoni középréteg vásárlóereje eleve a jóval gyengébb minőség beszerzésére elégséges. A Nyugat azt látja, s ez érdekli igazából (vagy már lassan ez sem), hogy a választás lezajlott, a választás eredménye legitim, ráadásul a döbbenetes túlsúllyal megválasztott Fidesz mellé még egy echte széljobb pártot is tetszettünk beszavazni saját akaratunkból, így hát a Nyugat széttárja a karját, megvonja a vállát, ám tankokkal nem fog bedübörögni az országba. Szóval nem lesz csőd, erre kár számítani (ahogy nem lett csőd az IMF elüldözésekor, pedig a többség ezt vizionálta), s ha mégis lenne valamilyen csődközeli helyzet, abból – ha minden így marad – már nem az ellenzék, hanem a Mi Hazánk fog profitálni. Nem jóslás ez, hanem a történelem ismerete, az analóg helyzetek felkínálkozása, ráadásul egy olyan európai és tágabb környezetben, amely nagyon különbözik akár csak a kilencvenes évek világától, s ami még roppant meglepetéseket tartogat.

ITT OLVASHATÓ