Szerző: HARSÁNYI GYÖRGY
2022.04.16.
Nyilatkozatban támogatja a független magyarországi médiát a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI), hangsúlyozva, hogy Orbán Viktor újabb győzelme után minden eddiginél nagyobb szükség van rá. Az IPI emellett ajánlásokat fogalmazott meg az Orbán-kormány és az EU számára, hogy segítsen megállítani a médiapluralizmus erózióját.
Kezdeményezésüket lényegében egy időben tették közzé az amerikai kormány 2021-es emberi jogi jelentésével, amelynek Magyarországra vonatkozó része szintén rámutatott a sajtószabadság leépítésére.
A Fidesz számára negyedik egymást követő kormányzati mandátumot biztosító április 3-i választások óta az IPI ismét kapcsolatba lépett az országban élő vezető szerkesztőkkel, akik – a nyilatkozat szerint - aggodalmuknak adtak hangot a független és közérdekű újságírás magyarországi jövőjével kapcsolatban.
A bécsi központú IPI vezető újságírókból, szerkesztőkből és médiavezetőkből álló globális hálózata emlékeztet rá, hogy az elmúlt 12 évben „a Fidesz-rezsim tégláról téglára számolta fel a médiaszabadságot”, állami forrásokat mozgósítva a hatalmat ellenőrző újságírás kiszorítására és egy óriási kormánypárti propagandagépezet kiépítésére. Gyakorlatilag elszigetelte a nyilvánosság nagy részét a független hírektől és információktól, amelyek nélkül nincs valódi demokrácia. A média foglyul ejtésének és ellenőrzésének ezt a rendszerét nyíltan az Európai Unió szeme láttára építették ki, az Európai Unió fellépésének hiánya, a kudarc lehetővé tette, hogy a Fidesz önkényuralmának modern változata virágozzon és inspirálja a leendő autokratákat az egész régióban – mondta Scott Griffen, az IPI igazgatóhelyettese...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.