IDEJE VAN A KÖLTÖZÉSNEK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.04.15.

Hétszázhúsz lett, maradhat? – kérdezték a szakik Áder Jánost, miután végeztek a rezidenciával, ahová a munkában megfáradt elnök úr pihenni térhet, megkezdeni mintegy nyugdíjas napjait küzdelmes és dolgos élete lezáró aktusaként. Már csak a memoár megírása van hátra, hacsak a pecázás nem veszi el neki az idejét teljesen. A hétszázhúsz, mint a szakik érdeklődése a rezidencia négyzetméterére vonatkozott, ami a duplája az addig ott álló épületnek, és még külön kormányrendelet is kellett, hogy ekkora lehessen. Feltehetően nem azért, mert a szakik nagy buzgalmukban hozzáépítettek ezt meg azt, hogy jé, itt egy szoba, ott egy lift, amott meg egy bálterem.

Ha ilyen lett, azt minden bizonnyal a leendő lakó igényei miatt lett ilyen, de mi, porbafingó panelprolik el sem tudjuk képzelni az életet hétszázhúsz négyzetméteren, ekkora házba egy falu belefér, akinek a lakosai mind a Fideszre szavaztak. Viszont tényleg nem tudjuk, elnök úr mit csinál majd itt nyugdíjas napjaiban, feltehetően fogócskázik és bújócskázik a kisonokákkal, illetve valahol berendez benne egy halastavat. Olybá tűnik, mintha irigyelnénk ezt a hétszázhúszat, pedig irigyli a rosseb, mert a gyakorlatból tudjuk, mit kell azt majd takarítani és porszívózni, sikálni a padlót meg szidolozni a kilincset, az ablakpucolásról nem is beszélve (lásd az utódot).

Ezen túl meg mi ez a tenyérnyi hétszázhúsz Hatvanpusztához képest. Ez annak csak töredéke, amiből is látszik, hogy az ifjú kollégisták szeretnek gondoskodni öreg napjaikról, a családról és a kiterjedt rokonságról, barátokról meg talpnyalókról. Sokba van ez nekünk, de legalább jól érzik magukat. Áder viszont, és az ő hétszázhúsz négyzetméteres nyugdíjas rezidenciája azért érdekes nekünk, mert ennek birtokba vevésével, hogy élete végéig gondoskodunk kell róla (koszt, kvártély, egyebek), ő az első az ifjak közül, akinek élete révbe ért, úgy pihenhet meg, hogy életében nem csinált semmit, bár az soknak tűnik, hogy nyomorult hazánk szétverésén munkálkodott.

Nem az a baj, hogy nem kérges a keze, az inkább, hogy a szíve viszont sokkal látszóbban, s ennek ellenére, ha eddig azt hihettük volna, hogy mocorog benne valami emberi, valami morálféle, ezzel a hétszázhússzal bebizonyította, hogy reményeink csalfák voltak. És ő maga is azzal a tudattal pihenhet meg, hogy a nemzet emlékezetében mint „bajszos szar” fog megmaradni. Bizonyítványnak ez sem rossz, a jutalma is megvan, az élet kerekdednek tűnik, de emlékeztetnünk kell Ivan Iljics haldoklására, akit a teremtője addig nem engedett el, amíg be nem látta, hogy az élete felesleges és iszonyú volt, de még ennek belátásához is kellett Geraszim, de ezt most hagyjuk.

„Bocsáss el” – sóhajtotta Istenének Ivan Iljics önvizsgálata után, és az Úr mindezek után nagy kegyesen engedte meghalni. Ez volt Tolsztoj igéje. A miénk viszont az, hogy nem vagyunk ilyen elnézőek hősünkkel, mert miért volnánk azok. Ítéletet viszont nem hozunk, mert arra meg méltóak nem vagyunk, csak bemutattunk egy fideszista életutat a maga pompájában, hogy voltaképp mire is megy ki az a játék, amit velünk játszódnak. Beülni a hétszázhúszba feltehetően abban a szent meggyőződésben, hogy ez nekik jár, nagy valószínűséggel Áder is abban a tévhitben él momentán, hogy nyomorult élete értékes és hasznos volt. Nem...

ITT OLVASHATÓ