Szerző: JÓZSA MÁRTA
2022.04.16.
A választások eredményén is tűnődve fel-felbukkan, hogy miért nem hallatszik azoknak a hangja, akik nem törődnek bele a bornírt jelenbe, és valóban tenni is szeretnének valamit. Gyerekkorunk olvasmányaiból biztosan ismerősök a vasárnapi iskolákban és asszonykörökben jótékonykodók, de példa lehet a Pál utcai fiúk egymás mellett kiálló kis csoportja is.
A polgárosodás ismérve, amikor az emberek képesek és hajlandók valamit nem csak önmagukért, hanem a közösségért is tenni. Márpedig az ország feudális beágyazottságát, hatalomhoz való törleszkedését látva mindennél jobban meg kell becsülnünk azokat a közösségeket, amelyek sora jobbá teheti valamennyiünk életét. Figyeljük azt a gyászmunkát, amelyet most azok a tízezrek végeznek, akik például a Nyomtass te is! mozgalomban vagy a szavazókörökben végeztek. Az itt szerzett tudás és energia azonban nem vész el.
Nem véletlen, hogy a régi-új kormány nem késlekedett kiadni a kilövési engedélyt civil szervezetek egész sorára. Például, hogy azonnal büntetést róttak ki azokra a szervezetekre, amelyek az embertelen népszavazás érvényessége ellen kampányoltak. Mert ezek elegánsan győzni sem tudnak, muszáj valakibe beletaposniuk. És azért nem véletlen, mert félnek. Ahogy a Klubrádiótól is. És van is félnivalójuk, hogy őket idézzem: a jövő elkezdődött. Mert igaz, hogy semmi jóra nem számíthatnak ezentúl sem az ötleteiket megvalósítani vágyók, az elesettek felé fordulók, de még az autonómiájukat féltő művészek sem. És igaz az is, hogy ott ette meg a fene azt a világot, ahol aránytalanul nagy bátorság kell csupán ahhoz, hogy az ember normálisan viselkedjen, szabadon gondolkodjon és cselekedjen. De a közös célokhoz közös bátorság kell, ami erősebb tud lenni az egyéninél. Gondoljunk ma erre.
Józsa Márta jegyzete 2022. április 14-én hangzott el a Klubrádióban.
Az Útszélen témái voltak:
A tervezett „Budapest Peremén” rehabilitációs otthon egyszerre szeretne segítséget nyújtani a rászoruló embernek, állatnak, növénynek és a Földnek. Részvételi költségvetésből készülne – ha készülhetne.
És egy ember, akinek több mint harminc évig lett volna nagy szüksége egy ilyen otthonra. Mára kiszabadult a nyomasztó hajléktalanságból, és azokért dolgozik, akiknek még csak álom a fedél a fejük fölé.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.