2022. április 10., vasárnap

„A VÁLASZTÁS SOMMÁS JELLEGE ÉS A RÖVID HATÁRIDŐK MIATT" NE VOLNA MÓD BIZONYÍTÁSI ELJÁRÁSRA?

FACEBOOK
Szerző: HADHÁZY ÁKOS
2022.04.10.


Azt hiszem, ezt nyugodtan lehet alkotmányos válságnak hívni. A Kúria helybenhagyta a „Nemzeti Választási Bizottság” azon határozatát, ami szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítják a Romániában elégetett szavazólapok ügyét.
Az indokláson kicsit reszeltek, de a lényeg ugyanaz. Szerintük sincs lehetőség a levélszavazás tisztaságának ellenőrzésére. Márpedig nem két szavazás volt Magyarországon egy hete, csak egy! Ha annak egy részének tisztasága kérdéses, akkor az egésszel ugyanez a helyzet.
A Kúria döntése tartalmaz egy egészen cinikus és súlyos mondatot is. Eszerint „A VÁLASZTÁS SOMMÁS JELLEGE ÉS A RÖVID HATÁRIDŐK MIATT NINCS MÓD BIZONYÍTÁSI ELJÁRÁSRA”. Miközben azzal védi az elutasító határozatot, hogy nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a romániai szavazólapok valódiak voltak. Az érvelés valószínűleg nem új, korábbi döntésekre is hivatkozik, de ezzel végleg egy viccet csinál önmagából, a választási bizottságból, az egész választásból, az állítólagos demokráciából és Magyarországból is.
Nem tudjuk, hogy Romániában mi történt, provokációról, vagy egy slendriánul végrehajtott csalásról volt-e szó. De ha máshonnan nem, a dán megfigyelőktől is kaptunk bizonyítékokat, milyen törvénytelen módon zajlott a levélszavazás. Az, hogy a Fidesznek most már papírja van arról, hogy ezt a bulit akár az idők végezetéig folytathatja, mindent elmond a rendszerről.
Fontos ismét felhívni a figyelmet arra, hogy Ausztriában néhány éve egy egész választást megismételtek amiatt , mert NÉHÁNY helyen a levélszavazatokat hamarabb kezdték el számolni, mint ahogy hivatalosan lezárultak volna az urnák. Az ottani döntést az alapján hozták meg, hogy UGYAN NEM VOLT BIZONYÍTHATÓ VISSZAÉLÉS, DE MÁR ANNAK GYANÚJA IS ALÁÁSSA A VÁLASZTÁS TISZTASÁGÁBA ÉS EZÁLTAL A DEMOKRÁCIÁBA VETETT BIZALMAT.
Természetesen nálunk is csak hasonló döntés születhetne, ha demokráciában élnénk. Ezen kívül az új parlament egyik első dolga lenne a választási eljárásról szóló törvény kijavítása, hogy az ilyen visszaélésekre sokkal kisebb legyen az esély. Még egyszer: akár provokáció, akár csalás történt Romániában, súlyosan aláássa a demokratikus választásokba vetett bizalmat.
Gondolom és remélem, hogy a pártok jogászai tovább viszik az ügyet a kamu Alkotmánybíróságra és onnan Strasbourgba. De ez kevés! A következő években merőben új ellenzéki politizálásra van szükség, hogy az emberek higgyenek még abban, hogy a következő választásra tisztességesebb körülményeket harcolhatunk ki. Mert csak velük tudjuk ezt kiharcolni, ha akarjuk. Ez után a döntés után több mint bűn, hiba lenne a nyitó ülésen részt venni és ott meghallgatni a Nemzeti Választási Bizottság elnökét, amint beszámol arról, milyen jól ment minden!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.