2022. április 17., vasárnap

A FORRÁSHIÁNYOS MAGYAR GAZDASÁG A VIA DOLOROSÁN

HÍRKLIKK
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA
2022.04.17.


Amikor a Pénzügyminisztérium számot adott a központi kormányzat (központi költségvetés+tb alapok+elkülönült állami pénzalapok) március végére kialakult hiányáról, a honlapján ezt a következő cím alatt jelentette meg: „Magyarország őrzi költségvetési stabilitását”. Senki nem kapta fel a fejét erre a hírre (a választási kampányban ennél nagyobb hazugságok is akadálytalanul terjedhettek), amit – ha jóhiszeműek vagyunk – nem nevezünk hazugságnak, „csak” a társadalom tudatos megvezetésének. A közlemény ugyanis arról számolt be, hogy az első negyedév végéig sikerült az egész évre előirányzott hiány majdnem háromnegyed részét kimeríteni. Akkor, amikor tudvalevő, hogy csak a háború miatt, további bevételkiesés és kiadásnövekedés várható, vagyis újabb deficitet növelő körülményekkel kell számolni, kivéve a megugró inflációt. Ilyen feltételek mellett, több mint szédelgő feldicsérés a költségvetés stabilitásának megőrzéséről beszélni.


Persze – vethető közbe joggal – ugyan kit érdekel a költségvetés hiányának alakulása. Talán, ha ötven-száz ember foglalkozik kis hazánkban ezzel a makrogazdasági kérdéssel. A nagy többség rá se ránt, mert nem ez a dolga. Sőt, a társadalom általában kifejezetten jól érzi magát, ha a költségvetés többet költ a bevételeinél, mert ez azt jelenti, hogy csurran-cseppen neki is a mások által megtermelt, megtakarított jövedelemből. A témával foglalkozó közgazdásznak viszont kutya kötelessége felhívni a figyelmet a megemelkedett deficit és az abból adódó államadósság-növekedés veszélyeire. Sőt, arra is, hogy pillanatnyilag Magyarországon ikerdeficit termelődik, azaz a költségvetési túlköltekezéssel a külgazdasági mérlegek romlása párosul (aktivumainak passzívumba váltása, illetve a passzívum emelkedése)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.