Szerző: KŐSZEG FERENC
2022.03.25.
Március 19-én kezdtem írni ezt a blogot, elgondolásom szerint az utolsót a választás előtt. Persze lehet, hogy pusztán figyelmetlen voltam, de mintha a magyar sajtó megfeledkezett volna, hogy ez a nap is történelmi dátum. De mit is írhattak volna? Ezen a napon szállták meg a náci Németország csapatai a védtelen Magyarországot, ahogy a Szabadság téri emlékmű mutatja?
Vagy: ezen a napon érkeztek hazánkba nagy szövetségesünk csapatai, hogy véget vessenek Horthy és Kállay miniszterelnök pávatáncának, és lehetővé tegyék, hogy a hazafias erők végre eltávolítsák az országból az ellenségeinkkel titokban együttműködő zsidókat.
Megszállták a németek az országot: mostantól kezdve szigorú titoktartással kell azon dolgoznunk, hogy az utolsó előtti pillanatban szembeszállhassunk a nácikkal, és ne tapadjon ránk a szégyen, hogy mi voltunk Hitler utolsó szövetségese. Megérkeztek német barátaink, most már semmi sem állhatja útját, hogy hűséges fegyvertársként kitartsunk nagy szövetségesünk mellett a végső győzelemig.
Március 19-ének ez a kétféle értelmezése ma is elevenen él, és az sem kivételes, hogy egyazon sajtótermék egymás mellett képviseli mind a két változatot: az egyik cikk arról szól, hogy Horthy bölcs és bátor következetességgel készítette elő a kiugrást; a másik arról, hogy a magyar honvédek, ellentétben az áruló románokkal, még Hitler halála után is harcoltak a szovjet csapatok ellen. A Fidesz egyszerre akarja képviselni mindkét álláspontot, hiszen hívei között mindkét véleménynek vannak követői.
Az ukrajnai háború pedig ismét két álláspont egyidejű képviseletére készteti a Fideszt: sajnáljuk az ukránokat, a háborúból menekülők már nem migránsok, nem zárjuk őket drótkerítés mögé, de elítéljük azokat, akik gazdasági intézkedésekkel sújtják Oroszországot, és fegyvert szállítanak Ukrajnának. Pedig keresztény ember létükre tudhatnák a Bibliából: a langyosakat, akik egyszerre mondanak igent is, meg nemet is, kiköpi szájából az Úr..
Mostanában gyakran megkérdezik tőlem, vannak-e emlékeim a háborúról. Hogyne lennének. 1944. március 19-én egy hónap híján öt éves voltam, attól kezdve vannak folyamatos emlékeim. Már felnőttként olvastam Bibó írását az 1947-es békeszerződésről, a megalapozatlan reményekről, hogy Magyarország esetleg megtarthatja Kárpátalja, Észak-Erdély egy részét. Sztálint nem nagyon érdekelte, hogy a birtokába került országok a háború alatt a németek vagy a szövetségesek oldalán álltak-e: Lengyelország, Csehország ugyanazt kapta jutalmul, amit Magyarország, Bulgária büntetésből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.