2022. március 6., vasárnap

ORBÁN SZEMÜVEGE

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.03.06.


Formában volt miniszteres urunk, mi egyetlen örömünk a háború kitörése óta tartott első nyilvános beszédjén az agráristák előtt. Teli pofával migránsozott meg sorosozott, illetve kommunistázott megint. Hogy habzott-e a szája, és fröcsögött-e a mérgező nyála neki, azt csak az első sorokban ülők tudják, hogy mennyit kellett törölközniük, illetve hogy hagyták-e megszáradni a nedveket, mert azt a zakót ki soha nem mossák már, ugyanis rajta van az anyag, őrzi mintegy Európa DNS-ét. Mert ilyen is volt régebben mint emlékezhetünk, és hajjaj, még mennyi minden is történt, olyan rengeteg sok dolog, hogy Dunát lehetne rekeszteni vele, és ezer oldalas vádiratot összerakni.

Amúgy vérzivatar van. Miniszteres urunk azonban feledve ezt összekacsintott a vélt övéivel, és ragaszkodva ahhoz az irányhoz, ami miatt most leginkább egy rosszabb fajta pondrónak nézik szerte a világon, az agráristákat fölszólította, védjék meg Paks2-őt, mert ők aztán értik annak fontosságát, míg a bugris városiak meg nem. Te sem, én nyájasom, nálad disznót sem lehet leipponozni, köszönni neki, hogy hello röfi. Te nem Feri bátyám vagy, akivel fröccsözve lehet mélázni a novemberi nyolcvanról, egyáltalán, a város bűnös, teli van libernyákokkal, akiket már nem bír egyesével elvinni a hátán, az agráristák viszont hordozzák a nemzetet. Nem én mondtam, hanem ő.

Egészen elképesztően mélyre süllyedt Orbán Viktor a MAGOSZ és az Agrárkamara által szervezett kongresszuson, ahol mindezeket előadta, és a széles tartalomból csippentettem csak mintegy in medias res, hogy aztán belevágjunk a dolgok bűzlő közepébe. Háború van, hogy ilyen szikáran jellemezzük a tragédiát, amit az ember, ha emberből van, egy módon bír szemlélni, elborzadva és iszonyodva, míg viszont, mint miniszteres urunk az agráristáknak kifejtette, ő magyar szemüvegen át teszi ezt. Itt a megfejtés, hogy miért látja olyan furán, és a torz tapasztalat miért löki őt aljas hülyeségekbe cselekvései és beszédei során. Nincs misztikum a manusban.

Szemüveg van, ami úgy magyar, hogy Orbáné csakis, és az eltelt tizenkét év kudarcos politikáját takarja, ami akkor esett atomjaira egy szempillantás alatt, amikor miniszteres urunk gazdája a Kremlben úgy határozott, hogy nekilát ukránokat gyilkolászni, amihez jó képet vágni nem komilfó. Tehát ezen a ponton miniszteres urunk meghasonlott, hogy már nem is tud magához térni. Amit most előad a magyar szemüvegével a háború kapcsán, azt az ukrán nagykövet jellemezte egészen húsba vágón, mégpedig így: semmilyen beruházási bank, semmilyen Paks 2, gázügy, rezsicsökkentés vagy orosz vakcina nem igazolhatja ártatlan gyermekek szégyenletes halálát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.