Szerző: NAOMI KLEIN
2022.03.02.
Míg a gazdagabb országok és a gazdagabb emberek felelősek legnagyobb részben a klímaválságért, annak hatásai nem őket érintik a legérzékenyebben. Részleteket közlünk Naomi Klein és Rebecca Stefoff Hogyan változtassunk meg mindent című könyvéből, amely március végén jelenik meg magyarul.
[…] Ahhoz, hogy fosszilis tüzelőanyagokkal fedezhessük energiaigényeinket, embereket és területeket kell feláldozni. A szénkitermelés során az emberek egészséges tüdeje és szervezete esik áldozatául a veszélyes bányászmunkának és a rossz levegőnek. A bányászat, a fúrások és az olajszennyezések károsítják a földterületeket és a vizeket.
Alig ötven évvel ezelőtt az Egyesült Államok kormányának tanácsot adó tudósok felvetették a „nemzeti áldozati területek” elképzelését. Volt, aki úgy vélte, az ország egészének érdekében elengedhetetlen, hogy bizonyos embercsoportok és régiók kárt szenvedjenek. Az egyik ilyen terület Appalachia, amely az Egyesült Államok keleti részén, New York állam déli részétől Alabama és Georgia északi részéig húzódik.
Appalachia jó ideje két dologról nevezetes: gyönyörű hegyvidékéről és a szénről. Ám a régió sok részén az előbbit feláldozták az utóbbiért. A bányavállalatok egész hegycsúcsokat robbantottak fel, esetenként egész városokat kitelepítve. A hulladékanyagokat völgyekbe és patakokba öntötték, mert a bányászat így olcsóbb, mint a felszín alatti fejtés.
Ahhoz, hogy egy kormányzat vagy egy társadalom hajlandó legyen egész régiókat és közösségeket így feláldozni, a többi állampolgárnál kevésbé értékesként kell tekintenie az ott lakókra. Sztereotípiákat kell a köztudatba sulykolnia, amelyek úgy mutatják be az e régiókban élő és keményen dolgozó embereket, mint akik nem érnek fel a többiekhez. Ezek a sztereotípiák aztán mentségként szolgálnak arra, hogy miért nem védik meg ezeket a közösségeket a károktól. Ez történt New Orleans fekete lakosaival, mielőtt és miután lecsapott a Katrina hurrikán. És Appalachiában is ez történt. Az ott élőket régóta „suttyó hegylakóknak” csúfolják, és műveletlen, iszákos, a törvényt nem tisztelő emberekként ábrázolják. Márpedig ez a sztereotip kép nagyon is nyereséges célt szolgált: ugyan ki állna ki megvédeni a „suttyó hegylakók” hegyeit?
Ugyanez történik a városokban is. Észak-Amerika zajos és szennyező erőművei és olajfinomítói túlnyomórészt fekete és latin ajkú közösségek lakta városrészek közelében találhatók. A vállalatok azért oda építették őket, mert úgy gondolták, a szegény embereknek nincs kellő politikai és gazdasági hatalma ahhoz, hogy kiálljanak az érdekeikért – szemben a gazdagabb negyedekkel, amelyekre odafigyelnek a politikusok, elvégre az ott lakóknak telik politikai adományokra, és arra is, hogy érdekeiket lobbistákkal képviseltessék állami vagy szövetségi szinten. A hatalom egyenlőtlen megoszlása az oka annak, hogy a színes bőrű emberek kénytelenek viselni a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló gazdaság mérgező terhét. Ezt hívjuk környezeti rasszizmusnak.
Az áldozati zónák régóta sok hasonló vonást mutatnak világszerte. Szegények lakják őket. Félreeső helyeken vannak. Az ott élő embereknek nincs politikai hatalma, általában származásuk, nyelvük vagy társadalmi osztályuk folytán. És jól tudják, hogy a többségi társadalom letett róluk.
De az áldozati zónák egyre nagyobbra nőnek. Lehet, hogy a szén kiszorulóban van, de csillapíthatatlan energiaéhségünk miatt a bányaipar újabb és újabb módszereket talál az olaj és a gáz kinyerésére a földből. Az egyik az úgynevezett hidraulikus repesztés. A talajba nagy nyomással befecskendezett folyadék szétrepeszti a kőzetet, így a kőzetbeli zárványokban található földgáz vagy kőolaj kiszivattyúzható. Bár a hidraulikus repesztés szivárgással, tűzzel, vízszennyezéssel jár, sőt még a talajt is instabillá teszi, a vállalatok számára ennyi áldozatot megér, ha kellő nyereséggel tudják eladni az energiahordozókat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.