Szerző: FORMAN BALÁZS
2022.03.17.
Fontos volt mindig a birodalom hatalmas területét védő hadsereg és hadiflotta felállítása és felfegyverzése.
Az ország a külföldi befektetések mellett is csak gyenge tőkefelhalmozást tudott csak felmutatni. A részben szabad kapitalizmus viszonyai mellett a nagyvállalatok eladásai leginkább az állam megrendeléseitől függtek. A parasztság és a munkásosztály nagy részének meglévő szegénysége mellett a fogyasztási cikkek gyártása háttérbe szorult. Az állami megrendelésekből gazdagodó burzsoázia jövedelme és gazdagodása nem függött a fogyasztói piactól, így hatalmas társadalmi egyenlőtlenségek jöttek létre. Oroszország a gazdasági és társadalmi fejlettségben a 20. század elején érte el az első ipari forradalom Angliájának szintjét.
Az első világháború első felét a svájci Lausanne-ban száműzetésben töltő Lenin nemcsak a marxizmus, hanem a német hadigazdálkodás ismeretével tért haza Németországon és Svédországon keresztül, hogy azután 1917 novemberében átvegye a hatalmat. A forradalom után viszont mindjárt az a dilemma került elő, hogy a vörös Oroszországot kell megvédeni vagy lehet-e a legfontosabb ígéretet megvalósítani, és az életszínvonalat emelni.
A polgárháború idején a védelem és a hadiipar fejlesztése került előtérbe. Az ország csak a fogyasztási javak elosztására kidolgozott nagyon szigorú jegyrendszer bevezetésével tudta elkerülni a teljes gazdasági összeomlást. A polgárháború mélypontján az ipari termelés az 1913-as szint kevesebb mint 10 százalékára zuhant. A gazdasági konszolidáció politikai eszköze volt a birodalom nyugati perifériáin olyan lélekszámban kis országok, mint Finnország, a Balti-országok és Lengyelország számára a függetlenség megadása. Ezek már csak a méretük miatt sem támadhatták meg Oroszországot, viszont egyfajta cordon sanitaire-t (távolságtartást biztosító ütközőzónát) képeztek Oroszország és Németország között.
A Birodalom déli és keleti peremén élő kis létszámú (grúz, azeri, örmény), a gazdasági és társadalmi fejlődésben leginkább elmaradott (kazah, üzbég, türkmén, kirgiz, tádzsik) vagy az oroszhoz vallásilag, nyelvileg legközelebb álló (ukrán, belarusz) népek kaptak tagköztársasági státuszt. Ez egyfajta hatalommegosztásnak volt tekinthető, miközben Oroszország népességi és területi szempontból abszolút túlsúlyban volt...
Az ország a külföldi befektetések mellett is csak gyenge tőkefelhalmozást tudott csak felmutatni. A részben szabad kapitalizmus viszonyai mellett a nagyvállalatok eladásai leginkább az állam megrendeléseitől függtek. A parasztság és a munkásosztály nagy részének meglévő szegénysége mellett a fogyasztási cikkek gyártása háttérbe szorult. Az állami megrendelésekből gazdagodó burzsoázia jövedelme és gazdagodása nem függött a fogyasztói piactól, így hatalmas társadalmi egyenlőtlenségek jöttek létre. Oroszország a gazdasági és társadalmi fejlettségben a 20. század elején érte el az első ipari forradalom Angliájának szintjét.
Az első világháború első felét a svájci Lausanne-ban száműzetésben töltő Lenin nemcsak a marxizmus, hanem a német hadigazdálkodás ismeretével tért haza Németországon és Svédországon keresztül, hogy azután 1917 novemberében átvegye a hatalmat. A forradalom után viszont mindjárt az a dilemma került elő, hogy a vörös Oroszországot kell megvédeni vagy lehet-e a legfontosabb ígéretet megvalósítani, és az életszínvonalat emelni.
A polgárháború idején a védelem és a hadiipar fejlesztése került előtérbe. Az ország csak a fogyasztási javak elosztására kidolgozott nagyon szigorú jegyrendszer bevezetésével tudta elkerülni a teljes gazdasági összeomlást. A polgárháború mélypontján az ipari termelés az 1913-as szint kevesebb mint 10 százalékára zuhant. A gazdasági konszolidáció politikai eszköze volt a birodalom nyugati perifériáin olyan lélekszámban kis országok, mint Finnország, a Balti-országok és Lengyelország számára a függetlenség megadása. Ezek már csak a méretük miatt sem támadhatták meg Oroszországot, viszont egyfajta cordon sanitaire-t (távolságtartást biztosító ütközőzónát) képeztek Oroszország és Németország között.
A Birodalom déli és keleti peremén élő kis létszámú (grúz, azeri, örmény), a gazdasági és társadalmi fejlődésben leginkább elmaradott (kazah, üzbég, türkmén, kirgiz, tádzsik) vagy az oroszhoz vallásilag, nyelvileg legközelebb álló (ukrán, belarusz) népek kaptak tagköztársasági státuszt. Ez egyfajta hatalommegosztásnak volt tekinthető, miközben Oroszország népességi és területi szempontból abszolút túlsúlyban volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.