VÁLASZ ONLINE
Szerző: A szerk.
2022.03.23.
2013 óta tanítok egy igen jó fővárosi gimnáziumban. Szeretem a munkámat, szeretnék még sokáig a köznevelésben dolgozni. Csakhogy vannak nehezítő körülmények, amelyeket nem tudunk iskolán belül megoldani. Ezért írom ezt a cikket. Név nélkül írok, mert nem szeretném az igazgatómat kellemetlen helyzetbe hozni, sem pedig további feszültséget szítani az amúgy is megosztott tantestületben. Honnan jutottunk idáig és hogyan? Ezt vázolom az alábbiakban.
2010 környékén sokan bíztunk abban, hogy a közoktatás jobb irányba fordul. Hogy pontosan milyen módon, arról persze eltérő vélemények fogalmazódtak meg, de általánosságban mi, tanárok bíztunk a javulásban. Sajnos azonban már a köznevelési törvény bevezetéskor sem úgy történtek a dolgok, ahogyan az akkori államtitkár szerette volna. Kicsit kevesebb pénzből, kicsit később vezették be, illetve amit hamarabb, azt elkapkodva (lásd: mindennapos testnevelésóra).
A tanár azonban alapvetően lojális és értékelvű emberfajta – nem lázadoztunk nagyon hangosan, nem voltak nagy tüntetések.
Aztán a kormányzat leválasztotta a fizetésünket a minimálbérről, a tanárhiánnyal érdemben nem foglalkozott, érdekegyeztető fórum az oktatáspolitika és a pedagógusok között pedig nincs. Nem tudni, mostanában kit, kiket jelent Magyarországon az oktatáspolitika. Ezzel párhuzamosan a tanárokat egyre többször bélyegezték maradinak, ellenzékinek és szakmailag alkalmatlannak a kormány részéről. Ebben a környezetben történtek a ‘16-os tanártüntetések és a sztrájk. Ezek a megmozdulások már akkor a vészharangot kongatták...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.