HÁBORÚ ÉS ̶B̶É̶K̶E̶ BUKÁS?

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS:
2022.03.21.

Az átlagos újságíró Európában – épp úgy, mint az átlagos újságolvasó – tavaly karácsony este kezdte magát különösen érezni, ha épp nem ünnepelt. Ha ünnepelt, akkor csak másnap szerzett tudomást Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin ultimátumáról, melyet az euroatlanti világhoz intézett, egyáltalán nem véletlenül pont ebben az időpontban.

A bejelentés maga is egyfajta ügyesen kifundált diplomáciai sértés volt, ugyanis az ortodox egyház máskor ünnepli Krisztus születését, így a minden korábbinál nagyobb horderejű bejelentésben ott volt kimondatlanul az is, hogy „és teszünk mi a karácsonyokra, rossz ünnepet kívánunk!” Az első kérdés, ami a meglepett világ eszébe jutott az volt, hogy ezt meg mi lelte?

Nos, máig nem tudjuk pontosan, de leli még most is.

Kegyetlenül leli, mint a harmadnapos láz. Csakhogy akármi is legyen ez a nyavalya, már minket is lel itt Európában, persze, Ukrajna szenved tőle a legjobban.

A bejelentés lényege annyi volt különben, hogy az Oroszországi Föderáció nem tűr meg a határai mentén fekvő országokban sem NATO-alakulatokat, sem támaszpontokat, sem fegyverzetet. Először megvonta a vállát az ember, hogy hiszen nincs is túl sok közös határa a NATO-val, legfeljebb a Baltikumban, míg eszünkbe nem jutott Kalinyingrád meg az, hogy tengeri határ is van a világon, így aztán, ha a NATO elfogadná az ultimátumot, Európában ki kéne üríteni Németországig, Csehországig mindent, de ha a tengeri határokat is nézzük, bizony Japánt, sőt, Alaszkát is. Ugyanebből az elvből fakad, hogy ha Ukrajnát most sikerülne meghódítania az Orosz Föderációnak (úgy néz ki, nem fog menni), Magyarország, Románia és Lengyelország lenne az elsőként kiürítendő, védtelenül maradó három európai állam. Aztán így tovább, az Atlanti-óceánig.

Ezek közismert dolgok, csak azért mondtam el, mert sokan kezdik elfelejteni, hogyan is kezdődött az egész, eltévednek az orosz propaganda tengerén és őszinte hittel bizonygatják, hogy „a maci csak azt veszi el, ami az övé”. Az a maci egy vérengző vadállat, nem egy aranyos plüssfigura, szelíd soha nem is volt, és elég a térképre nézni, hogy rájöjjünk, miért pont Ukrajnában indult el a világ ellen. Mert ott volt neki a legalkalmasabb.

De pont most jött rá a világhódítási?

Először is: nem pont most, a csapatösszevonások már tavaly tavasz óta tartottak. De a Meduza.io interjúja szerint, melyet Kirill Samijev politikai elemzővel készítettek, már sok-sok éve ért ez a terv, lehetett tudni, hogy valami nagy disznóság készül, csak éppen azt nem, hogy mi. Utólag visszapillantva sok orosz különlegesség nyer értelmet.

Akkor lássuk, mit mond Samiev.

Azt, hogy Putyin elnök már 2008-ban utalt nyugati tárgyalópartnereinek az Ukrajna elleni esetleges támadásra, amikor megkezdődtek a tárgyalások az ország (és Grúzia) esetleges NATO-csatlakozásáról. Amint az ma már világos, a Kreml a következő években szisztematikusan előkészítette a katonai akciót. De a világ nem hitt egy nagyobb háború lehetőségében, még a Krím annektálása és a 2014-es donbásszi fegyveres konfliktus után sem.

Teltek-múltak az évek, Ukrajna évről évre egyre inkább függetlenedett Oroszországtól politikailag, gazdaságilag és kulturálisan, és ez alkalmat adott Putyinnak, hogy Ukrajnát a Nyugat „oroszellenes” projektjének, valamiféle „ellen-Oroszországnak” nevezze, ahol csak lehetett. És közben átszervezte a hadsereget...

ITT OLVASHATÓ

A fegyveres erők modernizálása és a hadiipari komplexum reformja mellett (emlékszünk az évente feltűnő orosz csodafegyverekre?) a Kreml megbízást adott az országszerte található óvóhelyek hálózatának éves ellenőrzésére és korszerűsítésére. Az elavult és ellopott szovjet polgári védelmi infrastruktúra felülvizsgálatra és megújításra szorult. Kísérleteztek egy tartalékos hadsereg-utánpótlási rendszer kialakításával is, de ez túl későn állt fel. A csodafegyverekkel is baj van, ami elkészült, abból kevés van, vagy nem azt tudja, amit hisznek róla, de a legtöbb csak terv maradt.